Fodor András: Il vento s'è placato (Elállt a szél in Italian)

Elállt a szél a kertben.
A sarki nyurga fák
most pengetik az alkony
utolsó aranyát.

Kapott az ég is csilló
szállakból új mezőt.
Szarvasbogár-kampókat letéve
ballagnak épp a villanyszerelők.

Tetszik a fülelő csend,
a fanyar könnyűség.
Ízlelgetem, mint nyelvemen
a bukszus levelét.

Hagyom, hogy elpihenjen
a folyton kérdezett,
eszmélet ösztökéin
kerengő képzelet.

Ne bántsa már a bánat,
a testesült hiány.
Árnyékok lugasában
lehessek még vidám,

mikor a lombok, házak
ködében odafönn
parázstüskékkel felragyog
az irgalmas közöny.

Il vento s’è placato nel giardino.
All’angolo della strada,
gli alberi alti or’ pizzicano
l’ultimo oro del tramonto.

Anche il cielo ha avuto
un prato di fili brillanti.
Posando i ganci – cervo volante
s’avviano anche gli elettricisti.

Mi garba il silenzio che origlia,
la leggerezza aspra.
L’assaporo, come la foglia
di bosso sulla lingua.

Lascio che trovi riposo
l’eternamente interrogata,
l’immaginazione orbitante,
sugli stimoli della coscienza.

Non lo affligga più la mestizia,
la mancanza incarnata.
Possa io essere ancora gaio,
all’ombra del pergolato,

quando lassù tra la nebbia
delle fronde e delle case,
l’ignavia misericordiosa
balena con le faville di brace.