Flórián Tibor: A föld nem ad hazát

A föld nem ad hazát,

a haza nemcsak kert,

nemcsak erdő

-- levele lehullhat

s újra nő --

nem tó és nem völgy :

a haza a haldokló szívében,

s egy néma virágban is testet ölt.

A haza nemcsak nyelv.

A gyerek-szájú reggel

hiába köszönt rád magyarul,

ha idegenek lesnek rád

a kóbor éjben

vadul.

Hiába állnak köréd,

nem védenek meg

emlékeid :

a hársak és a jegenyék.

Hiába zúgja föléd

hangos örömét

a magyar március,

az októberi jaj

is hiába sír,

s hiába szaval,

hasztalan hallod

a korbácsként suhogó

szavakat.

Hazát nem ad

egy ünneplő terem,

hol köréd állnak a magyarok.

Hazát nem ad

a cserkészek sátora,

sem az ünneplő ruha.

A zászló is hiába lobog

a színpad két oldalán,

s ha megszólal valahol

a harang

-- a messzi téren át --

még nem hordja köréd

a hazát,

csak hívását szórja rád,

hogy szétvesse

szíved falát,

és elindulj keresni

az elveszett Hazát.