Talán már épül benned egy híd,
fényből és füstből, amin
elindulsz, hogy átérj másik oldaladra.
Vagy netán egyszerre vagy várvédő
és ostromló katona, létrákon igyekszel
fölfelé, égi bástyák magasába,
és amikor felérsz magadhoz,
a másik, létrádat mindig eltaszítja.
Földre zuhansz, a fejed mégis
felhőkbe ütöd bele, a panoráma
egészen közel kerül: orrod előtt
hangya és gyorsvonat.
Egy másik történetben folytatódsz,
elágazol, spirál, ellipszis leszel, egy
kolostor merengőjében imádkozol,
olyan lassan, ahogyan
evezni tudna benned a láncra vert folyó,
az arckönyvben lapozgatsz
lázasan, próbálsz valakit megtalálni, és
örömszakadtáig ragaszkodsz életedhez.
Egy néma serpára bízod magad, amikor
eldöntöd végre: az alaptábort elhagyod.
