Füst Milán: Egy hellenista arab költő búcsúverse

Ó én völgyem, hegyem,

S ó én szép, barna feleségem,

S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat,

S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek,

S félelmek anyja, te hármas Hekaté, -

Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom,

S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból

S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajkam,

Mert néma lettem, mint a föld,

S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő

S csontjaim porát a szél összekavarja.

Mia valle, mio monte,

Mia bella moglie bruna,

Molle eterea mano che carezzasti la mia fronte,

Abissi della notte e neri fuochi del mio cuore,

Tu madre di ansie, trivia Ecate, -

Vado, vado, addio per sempre.

Non vezzo di bimbo m'edurrà dalla tomba,

Non lamento di bruna fanciulla muoverà le mie labbra al sorriso

Ché muto sarò, come la terra.

Tra secoli arerà l'agricoltore

E delle mie ossa perderà il vento la polvere.