Bájos (Hungarian)
Bájos mosolyú és kedves. A közelében százból száz is ezt érzi. De ácsi, mert esetünkben csakis munkakapcsolatról lehet szó. Ugyanis állandóan arról fecseg (régóta ismert nőkollegájának, nem nekem), hogy képzeld, képzeld a Bence, a Bence. Hogy ők a borsó meg a héja. Olyan típus, aki fájront után mindig sietve elrohan. Partiba vágja magát, aztán go. És a hétvégéken is, ide- meg oda. Egyszer telek, máskor Balaton. Grillezés a homokon. Sűrű az időbeosztása, mint a szempillája. Bájos mosolyú és kedves. Nyílt a tekintete. Érdeklődő. Kíváncsi arra, hogy ki vagy, mert új vagy. Hát, te honnan pottyantál, kérdi. De mondom, szigorúan csak munkakapcsolat. Igazából, nem is érdeklődő annyira. Ezt csak az előbb találtam ki. Csak picit. Távolságottartón érdeklődő. Betartón. Bájos mosolyú és kedves, de csúnya a lábfeje. Göcsörtös és aránytalan. Ujjai begörbülnek a szandáltalpon. Mint valami makinak. Ezt most nem azért írom le, mert megtudtam, hogy van neki a krapek, aki nem én vagyok. Hanem azért, mert lakkozza a lábkörmeit. K i e m e l i. Feltűnővé teszi. Színessé, rikítóvá, harsánnyá. Szépen festi, de nem a szépet. A keze oké. Nézése oké. Mindene oké. A stílusa, a beszéde, a ruhája. Öltözete, viselkedése, szeme színe, kedvenc olvasmányai rendben. Rokonszenves, kecses, törékeny. Olyan egész ez a lány. Jó lehet annak a krapeknak, mormogom. Lennék én is a krapek. Mit nekem akkor egy lábfej? (ill. kettő) De hát pont ez az! Mert kihangsúlyozza a lábfeje létezését. Látta a tévében, az utcán, az újságokban. Hogy kell. Hogy így kell. Hogy lakkozni kell. Hisz mindenki lakkozik. A barátnő, a fodrászcsaj, az eladólány. Mindenki fest, mindenki hangsúlyoz. A szoliban, a buliban, az öltözőben, az uszodában, a plázában, a bugyiboltban, a neten, a jutubon. Akkor már ő is kihangsúlyozza saját lábfeje létezését! Ami ormótlan. Ami nem baj, de ormótlan. Bumfordi, nagy, idomtalan. És színes pöttyökkel szánkba rágja, hogy van neki. |
L'incantevole (Italian)
Ha un sorriso incantevole ed è amabile. Standole
vicino, è questo che percepiscono tutti.
Ma, fermati qua, perché nel caso nostro possiamo
parlare solo di un rapporto di lavoro. Considerando
che ne ciarla di continuo (con la sua collega di
vecchia data, non con me) figurati che, figurati
che Bence, il Bence. Che loro sono pappa e ciccia.
E’ una tipa che dopo il lavoro scappa via di corsa.
Si butta a capofitto nel sesso e go. Anche il fine
settimana, a volte di qua, a volte di là. A volte nel
quartiere a volte al Balaton. Qualche grigliata sulla
spiaggia. Il suo calendario è fitto come lo sono
le sue ciglia.
Ha un sorriso incantevole ed e amabile. Ha uno
sguardo aperto. E’ curiosa, e perché sei nuovo, vuol
sapere chi sei. E tu, da dove sei capitato, mi domanda.
Ma ripeto, rigorosamente, solo rapporto di lavoro.
Per la verità non è neppure tanto interessata. Questo
me la son inventato poco fa. Solo un pochino.
Un interessamento distaccato. A debita distanza.
Ha un sorriso incantevole ed e amabile, ma il suo
avampiede è brutto. E’ nocchiuto e sproporzionato.
Le dita s’inarcano sulla suola del sandalo. Come
quelle di un lemuro. Questo non lo scrivo perché
ho saputo che fila con un tipo, il che non sono io.
Ma perché usa lo smalto sulle unghie.
L e a c c e n t u a.
Le rende vistose.
Le rende colorate, sgargiante, sfacciate.
Le dipinge bene, ma non il bello. La mano okèi,
il suo sguardo okèi. Ogni cosa di lei è okèi. Il suo
stile, il vestito, la sua parlata. Il suo abbigliamento,
comportamento, il colore degli occhi, la sua lettura
preferita, è tutto a posto. Simpatica, graziosa, fragile.
E’ cosi perfetta questa ragazza. Beato il suo tipo,
mormoro. Mi piacerebbe essere al suo posto.
Che sarebbe allora per me un avampiede? (ossia due)
Ma è proprio questo il punto! Che lei accentua
l’esistenza del suo avampiede.
L’ha visto in tivù, per strada, sui settimanali.
Come si usa fare. Che si fa cosi. Che si usa
dipingerle. Perché tutte lo fanno. L’amica,
la parrucchiera, la commessa.
Tutte le dipingono, tutte le fanno risaltare.
Nel solarium, alla festa, nello spogliatoio, in piscina,
all’ipermercato, nella bottega delle mutande, in rete,
al youtube.
Allora, anche lei fa risaltare l’esistenza del proprio
avampiede!
Che è sgraziato. Che in sé non sarebbe un problema,
ma è sgraziato. Abnorme, grosso, deforme.
E con i suoi puà colorati, insiste a farcele notare.
|