Bozzay Pál: A bagoly

Én mindig komoly madár voltam,

Bár néha dévaj és hamis;

A metafizikát tanultam,

Értek a politikához is.

A misztikus dolgokba, néha

Bele ütöm az orromat,

S olyan leszek, mint egy próféta,

Mindenki féli szavamat.

Én kiáltom: kuvik, kuvik,

S mindenki fél és elbúvik…

A magányosságot nagyon szeretem,

Bár nem bánt melankólia;

A világhoz vagyok idegen,

Lelkemben nincs harmónia.

Hangtól, zörejtől nagyon félek,

Ön-árnyékomtól rettegek;

Azt gondolom, rólam beszélnek

Az erdők és a fellegek.

Én kiáltom: kuvik, kuvik,

Bölcs, ki a világtól búvik.