Baka István: Ivy (Vadszőlő in English)

                              Arszenyij Tarkovszkij emlékének

Mint házfalat a vadszőlő, befut
És összetart az emlékezetem;
Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég -
Akkor nyitom, ha becsukom szemem.

Ha kifelé bezárul minden út,
Itt legbelül lesz tágasabb a tér:
Puszták, hegyek, melyekre úgy borul
A menny, mint kozmikus lapulevél.

Felkél a Nap s lenyugszik, városok
Sötét utcáin árnyak kóborolnak:
Mind ismerős, és náluk, aki él,
Nem élőbb és nem holtabbak a holtak.

Ki megszólított egykor, már örök
Megszólitás és ifjuság marad,
Míg össze nem roppannak falaim
Vadszőlő-terhű életem alatt.

(1994)

                            in memoriam Arseny Tarkovsky

Like ivy-tendrilled walls, I'm overgrown
and held together by my memory.
I am because I was, that's all there is –.
I shut my eyelids and begin to see.

When every road is closed that leads outside,
my inner spaces grow, intensify.
There, arching over mountains and the steppes
a cosmic burdock-leaf hangs, it's the sky.

The sun will rise and set. In gloomy towns
long shadows roam in every alley-way.
I know them all. No living soul is more
alive, no dead one is more dead than they.

All those who talked to me will stay with me
as talk, as youth, that I'll commemorate
until my walls must tumble down beneath
an ivy-tendrilled lifetime's heavy weight.