A tükör széttört (Hungarian)
A tükör széttört, cserepeiből
a látvány összerakható még,
de nem forr vissza mennybolthoz a föld,
s éjszaka nélkül száll le a sötétség.
A látvány széttört, cserepeiből
a tükör összerakható még,
de helyet cserél mennybolt és a föld,
s a nappalba átfolyik a sötétség,
árnyam fekszik az ágyba asszonyomhoz,
s aki a tű fokán átpréselődik,
az a pokolba jut.
A tükör széttört, cserepeiből
a látvány térképe kirakható még,
hol mindennek határa van, de a
határok között összezagyvalódik
tűpárna s Szent Sebestyén mellkasa,
a harangok s az ágyúk bronza, és
trombitaszínű sörrel indulókat
hörpintünk ki a kocsmákban, s a hó
az álcázóköpennyel felcserélhető.
A tükör széttört, és széttört a látvány,
s ki megpróbálja összerakni, össze-
zagyvál tükör- és látványcserepet,
a nappalok sötétséggel leöntve,
s az asszonyok árnyunktól terhesek,
a harangok kongásából kiöntik
a messzehordó ágyúk robaját,
és álcázóköpenyben minden évszak,
s csizmát kell húzni újra - a világ
cserepein ne járkáljunk mezítláb,
s menetelünk sörszagú indulókra,
a tű fokán lángnyelvek csapnak át.
(1980) | Uploaded by | P. T. |
| Source of the quotation | http://www.baka.hu |
|
Lo specchio s'è rotto (Italian)
Lo specchio s’è rotto, dai suoi cocci
l’immagine si può ancora acconciare,
ma la terra al cielo non si rinsalda,
e scende l’oscurità senza la notte.
L’immagine s’è rotta, dai suoi cocci
lo specchio è acconciabile ancora,
il firmamento è al posto della terra,
e l’oscurità nel giorno si travasa,
presso la mia donna giace la mia ombra
e colui che passa per la cruna dell’ago
va diritto nell’inferno.
Lo specchio s’è rotto, dai suoi cocci
la cartina dell’immagine è acconciabile,
dove tutto ha un confine, ma tra
i confini si rimescola il puntaspilli
con il petto di San Sebastiano,
il bronzo delle campane e dei cannoni,
nelle bettole sorseggiamo marce
con birra color tromba, e la neve
è intercambiabile con il manto mimetico.
Lo specchio s’è rotto e s’è rotta l’immagine,
colui che cerca di ricomporre, mescola
i cocci dello specchio a quelli dell’immagine,
sui giorni s’è versato del buio,
le donne son gravide dalle proprie ombre,
dal suono delle campane viene colato
il rombo dei cannoni di lunga gittata,
e sono in manto mimetico tutte le stagioni,
bisogna indossare di nuovo i stivali – sui cocci
del mondo non si cammina scalzi, marciamo
al suono delle marce dall’odor’ di birra,
passano lingue di fuoco per la cruna dell’ago.
(1980)
|
