Esti kérdés (Hungarian)
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatosan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem sérti a szivárványos zománcot
és ugy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országuton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő? | Source of the quotation | http://mek.oszk.hu |
 |
|
Večerná otázka (Slovak)
Keď večer, tá hebko haliaca
čierna, zamatová prikrývka,
ktorú obrovská dojka prestrie,
obávanú zem pomaly zakryje
opatrne tak, že každé steblo trávy
pod jej rúškom vzpriamene stojí
a lupene kvetov vrásky nedostanú
a na dvojitom krídle pestrého motýľa
dúhovitú gliedu nestrácajú
a v tôni tohto závoja, ľahkého, hladkého,
zamatového rúška tak odpočívajú,
že to rúško za ťarchu ani nepociťujú:
vtedy kdekoľvek po svete túlaj sa,
bo doma v hnedej, smutnej izbe posaď sa,
bo v kaviarni zízavo striehni,
ako v rade zažnú plyn svetla dní;
bo ustato, so psom, na úbočí
cez lístie obzeraj si Mesiac lenivý;
bo na ceste, ktorú prach zahalil,
ospalo hnať sa môže tvoj kočiš prispatý;
bo na knísavej dlažbe korábu
maj závraty, bo na pohovke vlaku;
bo blúdiac po cudzom meste
zastav sa na rohu lenivo udivene
nad dlhým vláknom ulíc vzdialených,
nad dvojitou traťou plameňov uličných;
alebo zrovna vo vodnom meste, v Rive
kde matné opálové zrkadlo plameň drobí,
do ďalekej minulosti dumaj túžbou po návrate,
ktorej pamiatka ta sladko mučí,
do éry minulej, ktorá ako kúzelná
obličaj lámp už žije, ale aj pominula,
ktorej spomienka, večne vrelá
i ťarchavá, ba aj pokladom sa stala:
ťarchavú hlavu tam od pamäti
rmútiť môžeš mramorovej zemi:
a keď v rozkoši, v samej kráse šliapeš
zbabelo predsa len na to myslieť budeš:
čomu slúži tá toľká krása?
predsa na to myslieť budeš osirelý:
čomu ten večer, koberec okrídlený?
čomu ten mramor strakatý, tá voda hodvábna?
prečo lístie a prečo pahorky
a more, do ktorého rozsievač nič nezasadí?
čomu ten jarok, čomu tie odlivy
a oblaky, tie chmúrne Danaida-devy
a deň, tento sizyfoský kameň žeravý?
prečo časy minulé, prečo spomienky?
prečo lampy a prečo luny?
prečo čas nikdy nekončiaci?
alebo za príklad steblo trávy zober si:
tráva prečo rastie, keď raz zoschne si?
prečo zoschne, keď sa znova obrodí? |
