Bágyoni Szabó István: Variációk a nincsre

1. Ha mellénk ülnél

Ha mellém ülnél, mint a kisdedek,

megtudhatnád, miért sietek

kimondani bárhogyan a szót:

a Gyermeket                az élni akarót.

az éltetőt, a mindég kérdezőt,

a belénk ütő, folyton kétkedőt,

ki érteni és félteni is képes,

ki nem rohan fel első istenéhez

bepörölni a nyugtalan apát,

hogy miért nincs       

                                     hogy miért adta át

a játék-jogot,

ami megillet,

hogy mért vagyok felnőttel telített

futóbolond egy rejtelem után

minden este

                                      és minden délután

innen határon és azon túl se...

Álmok határa nincsen úgyse.

Aludj kis Öreg

s telepedj mellénk,

álmok cumiznak

anyád réveteg mellén.

2. Sínpárok végén

mikor a vérsejt holtfáradt már

s az éjszaka is vágánya végét járja

nem kell a józanító zsámoly

nincs szükség  utazó mózeskosárra

hol felsírhat egy abbamaradt mondat

sípjele  be se futott

gyermekkor-vonatodnak

(Kolozsvár, 1985)

 3. Várakozás

Nézd, négylépés-szobánkban minden

- ha elfáradva térsz meg - veled bágyadt...

Mért megálmodni balladásan is

a helye-nincsen síró nyírfaágyat?

Pedig férfi-tűzzel óvom tested

pólyájában fiunkat... Te is félted...

Vagy féltenéd, mint égre szomjas fák

vihar láttán a növő csemetéket. -

De tátong udvarunk. Suta. Némán

hemzsegi be száz megálmodott játék.

Mi egymásba nézünk várva, vádolón:

utak, melyeken senki se járt még.

(Torda, 1970)

1. Ako bi pored nas sela

Ako bi poput detenceta pored mene sela,

saznala bi, zašto žurim

bilo kako izgovoriti reč:

Deteta                     željnog  života.

poživioca , neprestanog zapitkivača,

u nas stalno prisutnog oklevaoca,

ko je sposoban i shvatiti i strepiti,

ko neće odmah do svog boga juriti

da nemirnog oca utuži,

zbog čega nema

                                 zašto je predao

pravo na igru

što mu pripada,

što sam samo odrasla osoba

ludi trkač za nekom utvarom

svako veče

                                i svakog popodneva

s ove strane granice a ni iza...

Snovi su ionako bez granica.

Snivaj Mališane

smesti se pored nas, tu,

snovi na snenim grudima

tvoje majke dudlaju.

2. Na kraju tračnice

kad su već krvne ćelije mrtvo umorne

i noć je na kraju svojih tračnica

ne treba podnožje za otrežnjenje

nema potrebe za korpom za nošenje beba

gde bi prelomljena rečenica zaplakala

nije stigao zvižduk voza

iz tvog detinjstva

(Kluž, 1985.)

3. Čekanje

Gledaj, u našoj sobi veličine četiri koraka

– kad morno stižeš – sve s tobom se odmara...

Što i zloslutno zamisliti plačljiv

krevet od breze kojem mesta nema?

A vatrom muškarca čuvam ti telo

i u pelenama našeg sina... I ti ga štitiš...

Ili bi ga štitila kao drvo koji za nebom žudi

kad tokom oluje rastuće potomke vidi. –

Al zjapi naše dvorište. Trom je. Nemo

vrve u njemu zamišljene igračke.

U isčekivanju, optužujući jedan drugog gledamo:

ceste na kojima još niko nije hodao.

(Turda, 1970.)