Arany János: Klára Zács (Zách Klára in Estonian)

Énekli egy hegedős a XIV-ik században

   Királyasszony kertje
   Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
   Szőke, leány, barna.

   "Királyasszony, néném,
   Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
   Haj, beh szeretném én!

   Beteg vagyok érte,
   Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
   A halottja lészek!"

   "Jaj! öcsém, Kázmér,
   Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
   Félek, bizony gyász ér!

   Sietős az útam,
   Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
   Bársony pamlagomra." -

   Megyen a királyné,
   Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
   Mind követik nyomba.

   Könyörögne, - nem tud,
   Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
   Ki megyen elhozni?

   "Eredj fiam, Klára,
   Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
   Ha nem a diványon."

   Keresi a Klára,
   Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
   Oly nehezen várja!

   Keresi a Klára,
   Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
   De hiába várja.

   Vissza se megy többé
   Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
   A halottak közzé.

   Inkább temetőbe,
   A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
   Ősz atyja elébe!

   "Hej! lányom, lányom!
   Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
   Mondd meg, édes lyányom."

   "Jaj, atyám! nem - nem -
   Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
   Taposs agyon engem...!"

   Harangoznak délre,
   Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
   A király elébe.

   A király elébe,
   De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
   Kardja - volt kezébe'.

   "Életed a lyányért
   Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
   Gyönge négy ujjáért.

   "Gyermekemért gyermek:
   Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
   Rohan a fegyvernek.

   "Hamar a gazembert...
   Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
   A király cselédi. -

   "Véres az ujjad,
   Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
   Fájdalom díjába?"

   "Mutató ujjamért
   Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
   Borzasztó halálát;

   A másik kettőért
   Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
   Minden nemzetségét!"

   Rossz időket érünk,
   Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
   Mi magyar hazánkat! -

Laulab menestrel XIV sajandil

Kuninganna aed läks
koidu aegu õide:
valgeid roose, punaroose…
Musti, valgeid neide.

„Õde, kuninganna,
taevast abi anna:
seda roosi, punast roosi,
oi, kuis armastan ma!

Olen lausa haige,
süda peksab kurgus:
kui ma suren, muutun ühe
lillekese surnuks!”

„Oi, mu vend Kazimierz,
saja eestki mitte! —
Mine! Raevun… häbi pole?…
Kardan, lein on kindel!

Nüüd pean kiirustama
hommikpalvusele;
oled haige, heida minu
sametdiivanile.” —

Läheb kuninganna,
läheb kirikusse;
tema kannul kaunid lilled,
kõik ta neitsid uhked.

Palvetaks — ei oska,
meelest läinud palved;
palvehelmed koju jättis:
kes need toob nüüd talle?

„Mine, kallis Klára,
neiu, ole nobe!
Leiad nad mu palvepingilt,
kui neid sohval pole.”
 Klára otsib hoogsalt,
helmeid leida loodab;
kuninganna pühakojas
nõnda raskelt ootab!

Klára otsib hoogsalt,
tund ju mööda voolab:
kuninganna pühakojas
ilmaaegu ootab.

Rohkem ta ei lähe
neitsikeste sekka:
pigem läheks surnuaeda
kalmuliste sekka.

Pigem surnuaeda,
musta mulla alla:
mitte lossi hallipäise
isa silma alla!

„Hei, tütar, tütar!
Näen, et sul on häda!
Tule, lange mulle sülle,
kallis, räägi ära.”

„Oi, isa! Ei — ei —
Kuhu tuleks minna!
Embaksin su jalge tolmu,
surnuks talla mind sa…!”

Lõunakellad löövad,
õukond läheb sööma:
siis läks vapper Felicián
kuninga peovõõraks.

Kuninga peovõõraks,
aga mitte sööma:
kättemaksuhimuline
saabel rippus vööl tal.

„Erzsébet, sa kõrge
elu mulle võlgned!”
Õnn, et kuninganna kaotab
ainult neli sõrme.

„Lapse eest su lapsed:
Lajos, Endre, koolge!”
Õnn, et Gyulafi veel sööstab
sõjariista poole.

„Kiiresti see lurjus…
Poisid kõik — Cselényi…!”
Maha löövad Feliciáni
kuninglikud teenrid. —

„Asjata ei jookse
punast verd su haavast:
mida soovid, kõrge kaasa,
valurahaks saada?”

„Nimetise eest ta
kaunist tütart soovin;
pöidla eest ta suure poja
kohutavat koolmist;

teiste kahe eest
väi ja tütre surma;
vere eest ta perekonna
täielikku turma!”

Käes on halvad ajad,
halvad tähekogud:
Jumal hoidku suurest hoobist
ungarlaste kodu! —