Arany János: Bálint Török (Török Bálint in Estonian)

"Fohászkodik mostan
sok gyakor sírással
Asszonyfeleséged
az két szép fiával -"
Tinódi

Izabella királyné Budában
Azt se tudja, hova lesz buvában:
Két ellenség két felől szorítja,
Szívét a gond száz felől borítja.

Összegyüjti budai tanácsot:
"Jó emberek, adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjén
Török zászló lengjen, vagy keresztyén?"

Szól a biró nagy Isten szavával
Tizenharmad szék-ülő magával:
"Mire a nap még egyszer kisütne,
Német zászló lesz oda felütve."

Titkos éjjel a kaput kinyitják,
Magyar urak ezt nem is gyanitják:
Török Bálint, György barát, vezérek!
Kár alunni mostan a vezérnek.

Nem aluszik a barát, felébredt;
Török Bálint ruhát sem cserélhet:
Az ellenség, ki nyakra, ki főre,
Takarodik a várból előle.

Jár a barát postája, követje,
Szolimánhoz titkos üzenetje; -
Maga Bálint csak morog; csak ümget
"Ez is elád maholnap bennünket!"

Sárga lovát nyergelik atlaszra,
Úgy robog a budai piacra,
Nagy sokaság közibe úgy léptet:
"Halljátok ezt ti budai népek!"

"Áruló az, áruló a neve,
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát - gyilkolom a fattya! -
Kettő közül egynek is feladja."

- "Áruló az, áruló a neve,
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát közülünk feladja,
Török Bálint szavát nem fogadja."

Érkezik a vad pogány, sereggel:
György, a barát, összesúg ezekkel;
Maga Bálint, ha szivből, ha szinre,
A basának dolgozott kezére.

"Két ellenség a Duna-két-parton:
Kevés annak az én egy jó kardom:
Egyiket a másikkal - hiába!
Ahogy lehet" - gondolja magába.

Hétfő napon hajnalhasadáskor,
Veresebb az ég alja, mint másszor;
Hajnal előtt a Szentgyörgy terére
Vágtatott a magyarok vezére.

Ágaskodik jó lova magasra,
Kukorékol a csaták kakassa;
Hej! mit akar a Bálint ma reggel
Török-magyar egyesűlt sereggel?

Amit akar meg is teljesíti,
Hajnali szél zászlaját röpíti,
Maga pedig kardját emelinti
Török Bálint, jó vitéz, Enyingi.

Széles a víz a Duna árkában:
Ne menj neki, bolond cseh, vaktában!
Nekimenne, ha partja se volna,
Vize helyen pokol tüze folyna.

Fut a vezér maga is, vesztébe,
Beletört a gyalázat szivébe:
Szegény öreg! hogy ki nem huzhatta,
Futásában elvérzik miatta.

Török Bálint, jó vitéz, Enyingi!
Vitézséged ne mutasd nagyon ki,
Mert a pogány bizony megigenli,
Gonosz barát ellened ingerli.

Gonosz barát hitszegő tanácsa
Azt a vermet csak ássa, csak ássa,
Ki miatt lesz Budavár bukása,
Török Bálint hálóba jutása.

Győzedelmes ütközet elmulván,
Izeni a Szolimán nagy szultán:
"Fiam Bálint, magyarok vezére,
Jöszte hozzám ebédre; ma délre.

Jöszte hozzám az ország nagyával,
Izabella királyné fiával:
Atyja után én vagyok az atyja,
Árvaságát meg sem is siratja."

Gondolkozik a Bálint magában:
Nem lesz-e jobb maradni Budában?
Mintha sugná, valami azt mondja:
Ne menj, Bálint, a török táborba!

Király-asszony ellenben azt mondja:
"Török Bálint, te segíts bajomba:
Gyermekemet nem adom barátnak,
Szivében nincs érzelme apáknak.

Neked adom, hűséges jobbágyom!
Neked is van két fiad Torbágyon:
Mintha egyik volna most öledbe',
Viseld gondját, úgy adom kezedbe." -

Hosszas ebéd a török szultáné,
Hátra van még a fekete kávé;
Török Bálint tétova tekintget:
"Körülfogott a jancsár bennünket!"

"Nézz ki fiam, gyenge kis apródom!
Látsz-e nagy port a budai úton?"
- "A szombati kapuja kitárva,
Ott megyen a sok török Budára."

"Nézz ki megint, édes kis apródom:
Jaj Istenem, be szörnyen aggódom."
- "Izabella királynét csalárdul
Költöztetik kifelé a várbul."

"Harmadszor is nézz ki még apródom;
Oh! hogy erről tenni már nincs módom...
- "Boldogasszony tornya tetejében
Félhold ragyog a kereszt helyében."

Jő parancsa Szolimán szultánnak,
Parancsolja Verbőczi Istvánnak:
"Te fogsz lenni az ország birója;
Török Bálint itt marad egy szóra."

Parancsolja azután barátnak:
"A csecsemőt vidd el az anyjának,
Te fogsz lenni ország kormányzója;
Török Bálint itt marad egy szóra." -

"Hej! az a szó több-e mint egy másik?
Minek jöttem én azért Mohácsig!"
"Fiam Bálint, érjük el Eszéket:
Becsülettel hazaküldlek téged."

"Hej! az a szó hosszu már egy hétig;
Hosszu nekem Budától Eszékig."
"Fiam Bálint, ne tüzelj, várd sorra:
Hadd megyünk le, ne tovább, Nándorra."

"Nagy Szolimán! nagy a te hatalmad,
Nándor alól most tovább lecsalhat..."
- "Kutya voltál, az maradsz, de vason:
Láncot neki, hogy ne haraphasson!" -

Várja szegényt - beh mihaszna várja! -
Odahaza a szép két kis árva:
Minden reggel kimegy az utcára,
Édes atyját de mihaszna várja.

Várja szegényt szerelmes szép nője:
Ki-kiáll a magas könyöklőre;
Fehér képét ereszti karjára,
Úgy zokog, hogy mégse jön a párja.

Héttoronynak egy sötét zugában
Török Bálint üldögél magában;
Ifju korát a vénség megszánja,
Megérleli s a halál levágja. -

„Palvetavad praegu,
nuttes palvet loevad
sinu abikaasa
ja kaks kaunist poega —”
Tinódi

Kuninganna Izabella Budas
ei tea, kuhu minna suures hädas:
kahelt poolt kaks vaenuväge tuleb,
sajast suunast südant piirab mure.

Kutsub kokku Buda raehärrad:
„Andke mulle nõu, hüvad härrad:
kas Jumalaema templi ristil
Türgi lipp peab lehvima või kristlik?”

Linnapea ja tosin raehärrat
vastab püha taeva nimel kärmalt:
„Juba enne hahetavat agu
tõmmatakse sinna saksa plagu.”

Sala öösi värav avatakse,
aimu pole kõrgeil ungarlastel:
Bálint Török, vend György, väejuhid!
Kurb, et neil on praegu silmas uni.

Munk ei maga, avasilmi piidleb,
Bálint ei saa vahetada riideid:
üle pea ja kaela vaenuvägi
jookseb linnast välja nagu jõgi.

Munga saadik kannab palvekirju
Süleymani kätte tasahilju —
Bálint ainult mõmiseb ja manab:
„Seegi üsna pea meid ära annab!”

Atlass-sadula seab võigu selga,
turuplatsi sõidab tuhatnelja,
suure rahvasumma sekka kappab:
„Võtke kuulda, Buda linna rahvas!

— Reetur, reetur nimi mehepojal,
löögu teda madjarite jumal,
on, kes Buda — selle värdja tapan! —
kahest ühelegi ära annab.”

— „Reetur, reetur nimi mehepojal,
löögu teda madjarite jumal,
on, kes meie Buda annab muule,
Bálint Töröki sõna ei kuule.”

Suure väega saabub metsik pagan:
temaga György maa ja võimu jagab:
Bálint meelega või kogemata
teeninud on paganate pašat.

„Doonau kahel kaldal on kaks võõrast:
vähe neile on mu ühest mõõgast:
ühte teisega — pelk endapete!
Äkki siiski,” mõtleb omaette.

Esmaspäeval päiksetõusu ajal
taevaserv on punasem kui vaja;
enne koitu Püha Jüri platsil
ungarlaste pealik ongi platsis.

Hüva hobu takka üles viskab,
juba kireb lahingute kikas;
hei, mis tahab Bálint taga nõuda
Ungari ja Türgi ühisjõuga?

Mida tahab, selle viib ka ellu,
koidutuules lipp tal tõuseb lendu,
ise aga mõõga tupest tõmbab
Bálint Török, Enyingi hea sangar.

Lai on vesi suures Doonau kraavis,
sinna ära, sõge tšehh, küll traavi!
Läheks ta ka siis, kui kaldaid poleks,
vee asemel põrgutuli põleks.

Juht ka ise hukatusse tormab,
häbi talle südamesse torkas:
kui ta seda välja sealt ei tiri,
jooksu pealt tal rinnust voolab veri.

Bálint Török, Enyingi hea rüütel!
Ära oma vaprusega kiitle,
paganal saab varsti sinust villand,
mungalegi oled pinnuks silmas.

Õela munga nõu on reetlik, autu,
aina kaevab, kaevab seda auku,
mille sisse langeb Buda linnus,
Bálint Törökitki ootab silmus.

Kui on võidurikas lahing möödas,
Süleyman ta kutsub lõunat sööma:
„Poeg, mu Bálint, ungarlaste pealik,
veeda minu seltsis õhtupoolik.

Tule, võta kaasa minu juurde
Izabella poeg, su riigi suurmees:
isa järel minust saab ta isa,
orvupõlve pärast ta ei kisa.”

Bálint juurdleb: kas on mõtet minna?
Või on parem jääda Buda linna?
Miski nagu ütleks sosikeeli:
ära mine, Bálint, Türgi leeri!

„Aita, Bálint,” palub kuninganna,
„oma last ma mungale ei anna,
tema käes mu pojal oleks kole,
pühal isal rinnus südant pole.

Sulle annan, truu ja ustav alam!
Sul Torbágyis kaks last juba elab:
nagu üks neist istuks nüüd su sülle,
kui nii hoiad, loovutan ta sulle.” —

Sultanite lõuna kestab kaua,
kuni ainult must kohv aurab laual;
Bálint Török siia-sinna vahib:
„Sisse piiravad meid janitšarid!

Vaata, poeg, mu väike kannupoisu!
Näed sa Buda maanteel tolmu tõusu?”
— „Laupäeva värav seisab valla,
palju türke voorib Buda alla.”

„Vaata veel, mu kallis kannupoisu;
ons mu silmad vanadusest loiud?”
— „Kuninganna Izabellat lossist
reeturite vägi välja tassib.”

„Kolmat korda vaata, kannupoisu;
parata ei saa ma, mis seal toimub…”
— „Torni tipust rist on võetud ära,
selle asemel suur poolkuu särab.”

Hüva käsk on sultan Süleymanil,
kui ta käsib Verbõczi Istváni:
„Riigi kohtunikuks hakkad sina;
Bálintile ütlen ühe sõna.”

Siis ta käsib munka mustakuubset:
„Rinnalaps vii ära ema juurde;
riigi valitsejaks hakkad sina;
Bálintile ütlen ühe sõna.” —

„Hei! Kas see on tähtsam kui üks teine,
et ta pärast Mohácsini käime?”
„Eszékisse jõuame, siis, poju,
saadan ma sind austusega koju.”

„Hei! On sõnal pikkust juba nädal,
Eszékini ulatub see Budast.”
„Poeg, mu Bálint, kannata veel vähe —
Nándorist me edasi ei lähe.”

„Süleyman, su võimul pole piire,
Nándoriski on sul kibekiire…”
— „Oled peni, aga juba ketis,
et sa mind ei hammustaks, va petis!”

Ootab vaest ja vaikselt kirub vaenlast
koduläve ees kaks kena vaeslast:
hommikuti lähvad tänavale
vaatama, kas isa veel ei tule.

Ootab vaest ta kallis, kaunis naine:
küünarnukke rõhub lõua paine;
võtab kätte mehe valge pildi,
nutab, et nad eal ei kohtu ilmsi.

Seitsmetornilise keldris kükib
Bálint Török kaua, ihuüksi;
vaikselt vanaks jääb ja vanuigi
surm ta niidab mullapinna ligi. —