Arany János: Rahvalaul (Népdal in Estonian)

Duna vizén lefelé úsz a ladik,
   A ladik,
Róla muzsikaszó, muzsikaszó, csimpolyaszó
   Hallatik;
Juhaj! viszik a piros almát, barackot,
Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont!

Piros almát eladják a budapesti
   Piacon,
Abbul cifrálkodik Kevibe' a piros arcu
   Menyasszony:
Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő:
Megfér ezalatt akármennyi szerető!

Kevi csárda reggel óta tele van,
   Teli van:
Ott járja a kolót egy éles késsel, véres késsel
   A Jovan:
Juhaj! piros volt, de csak férges alma volt,
Asszony, csinos volt, de azért csak r--a volt.

Duna vizén lefele úsz a ladik,
   A ladik,
Róla hejjehujja, szitok-átok, dávoria
   Hallatik:
"Juhaj! közel már Alexinác, Knyazevác:
Engem Kevi-Rác, többet ugyan sose látsz!"

Doonaul ujub allavoolu lodjake,
lodjake,
laulu, vilepilli, guslitsat ja torupilli
kostab selt;
juhhei! On lastiks punav õun ja aprikoos,
juhhei! Szentendrest Kevvi sõidab mõrsja noor!

Punaõunad müügiks lähvad Budapesti
turule,
nendest ehitakse Kevis pruudiks punapõskne
neiuke:
juhhei! On alles tanu uhke, suur ja lai:
ükskõik kui palju alla mahub armsamaid!

Kevi kõrts on koidust saati tuubil täis,
tungil täis:
seal Jovan lööb kolo, pihus välgub verest tilkuv
vahe väits:
juhhei! Täis usse oli õun, mil punas koor,
pruut oli kena küll, kuid see-eest ainult h—.

Doonaul ujub allavoolu lodjake,
lodjake,
vintis kisa-kära, needus-vanne, davorija
kostab selt:
„Juhhei! Ju paistab Aleksinac, Knjaževac,
sina, Kevi-Rác, kunagi ei näe mind taas!”