Ady Endre: Paríž, môj Bakoň (Páris, az én Bakonyom in Slovak)

Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.
Pandúr-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok és merek,
Hitszegő vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.

Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek;
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet magyar sikon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

1907

Zastanem dychčiac: Paríž, Paríž,
ľudská húsť, les, čo obrovský je.
Nech pandúrsky voj od Dunaja
cvála sem za mnou:
Seina ma čaká, Bakoň skryje.

Veľký je hriech môj: moja duša.
Že vidím vpred a nedbám sily.
Zradil som plemä Álmošovo
a stepné voje,
iránske, by ma upálili.

Môžu prísť: na Paríža hrudi
spočívam, omámený, voľne.
Hôrneho chlapca z Hunnie tu
so smiechom skrýva
Bakoň pod svoje kvety hôrne.

Tu umriem a nie pri Dunaji.
Mrzkí mi nezatlačia oči.
Na Seiny hlas ja v dáku veľkú
ničotu smutnú
zapadnem v jednej tichej noci.

Že vrieska víchor a ty, Tisa,
ponad pláň maďarskú sa valíš,
to nič je: mňa aj mŕtveho snáď
skrýva les lesov,
verný môj Bakoň, veľký Paríž.