Áprily Lajos: Night in Kolozsvár (Kolozsvári éjjel in English)

A kövezet akácvirágos,

holdfényben áll a sarki bolt.

S nem ismer rám a régi város,

a régi hold.

Kopott kövét a régi útnak

riasztó léptekkel verem.

S akácfalombok összesúgnak:

"Nem ismerem"

Tárt ablakon az éjszakába

egy nóta száll, halk, mint az ősz.

S a dal és aki zongorázza,

nem ismerős.

Egy kertajtó kilincse moccan

és visszakoccan: "Idegen…"

S rá felbúg rég nem sírt jajokban

az idegem:

Holdas tetők, virághavas tér,

dalok tüzek, csodák:

nem az enyém többe! - Ahasvér,

gyerünk tovább!

Soft moonlight shines upon the corner store;

with acacia flowers the cobble-stones are strewn –

The old town does not know me any more,

nor the old moon.

Stones of the old path worn so long ago

I pace with eager steps, mourning my lot.

And the acacia branches whisper low:

”We know him not…”

Out through an open window in the night

a song wings softly like an autumn bird.

Both song and voice are unfamiliar quite,

till now unheard.

I lift the latchet of a garden gate.

”Stranger!” – it clicks in metal monotones:

and at the sound my breaking nerves vibrate

in stifled moans.

Roofs in moonlight, flowers’ delírium,

love-song and fire and wonder in the heart –

no longer mine! Ahasuerus, come…!

Let us depart!