Softić, Faiz: Mapa doma moga

Mapu doma moga gavran kljunom crta.
Vrata i prozore boji u crveno.
Kandžama crnim na šiljak mi stao –
i već stoljećima vreba nerođeno.
 
Niko da me pita odakle ću ulaz
jer ja lovac mrki na izlaske sunca
volio bih kuću sa šenli sobama –
a s prozora vidik, ko lovnica, puca.
 
Vidio sam ljude dvoglave u vrtu,
s po četiri ruke mladice mi sijeku.
Zalud vapim k nebu: mene nigdje nema –
u psu, u gavranu, niti u čovjeku.
 
Mapa doma moga pod kamenom spava.
Ja bez ruku stojim na slijepom nišanu.
Na sve strane bdijem i opet ne vidjeh
onog što mi solju zapečati ranu.

Otthonom képét csőrével holló rajzolja.
Az ajtókat, ablakokat vörösre festi.
Karmaival nyakamba kapaszkodva –
évszázadok óta a meg nem szülöttet lesi.
 
Nem kérdi senki, a bejáratot hol találom,
mert én a zord vadász a nepkeltét
egy házban üres szobában  szeretném –
az ablakban meg él a vadászszenvedély.
 
A kertben kétfejű embereket láttam,
négy kézzel vágták a fiatal növényeket.
Hiába könyörgök: magamat sehol se találom –
se a kutyában, se a hollóban, de az emberben sem.
 
Kő alatt nyugszik otthonom képe.
Karok nélkül, vak célpontban állok.
Virrasztok, de sebemre
a gyógyírt mégsem találom.