Softić, Faiz: I tako sto godina

Ovo nejako sunce
nikako da mi ugrije
prste što ih k’o deset ledenica
pokazujem nebu po kome
od ranoga jutra
kolaju uhode u nanulama.

Miriše zemlja na rudu
još neotkrivenu
i gorak hljeb je i u snu.

Govore kako će pasti kiša,
i sve je unaprijed, mokro.
Ovdje se zlatnim kaldrmama
mlijeko ptičije lije
dok na gradilištima,
od zvijezde do zvijezde
Bosanci se kunu u zadnju večeru
da ih sljedeća godina
ovdje neće zateći.

Kunu se već sto godina! 

Ez a gyenge nap
sehogy sem melegíti
ujjaimat melyek tíz jégcsapként
az égre mutatnak melyen
kora reggel óta
besúgók járkálnak fapapucsban.
 
A föld még ki nem mutatható
ércszagú
és álmunkban is keserű a cipó.
 
Mondogatják, esni fog,
és jóelőre nedves minden.
Itt madártej ömlik
az arany macskakövekre
míg az építkezéseken,
csillagoktól csillagokig
a bosnyákok az utolsó vacsorára esküdnek
a jövő évet
nem itt érik meg.
 
Már száz éve esküdnek!