Softić, Faiz: Dijete plače

Djeci čije se duše igraju na Nebesima ove noći
 
Spuštam kapke na pospane oči
Kao kad moja draga
Spušta roletne prije spavanja,
I čujem kako iz nebeskih visina
Silazi glas djeteta.
 
Ono plače.
 
Čuješ li ovaj glas, draga,
Što se, ko zlatna žica,
Provlači kroz moj sluh
i savija pod glavom na jastuku?
 
Ćutimo. Dijete plače.
 
Izađem na balkon i gledam
Kako nebom prelijeću zvijezde
Ostavljajući za sobom
Svijetao i prštav trag.
 
Bože, negdje je zaista večeras
umrlo dijete
Ono čiji sam plač slušao u postelji,
Ono – čija se duša igra po nebu
Kao tek proskakutalo janje.

A Mennyben játszó gyerekek lelkéért
 
Szempillámat fáradt szememre engedem
Mint kedvesem
Alvás előtt a redőnyt,
És gyerekhang
Hallatszik az égi messzeségből.
 
Sír.
 
Kedvesem, hallod ezt
A fülembe aranyszálként
Beszűrődő hangot
ahogy párnámra fejem alá csavarodik?
 
Hallgatunk. Sír a gyerek.
 
Az erkélyről nézem
Ahogy a csillagok maguk után
Fényes és poros nyomot hagyva
Átsuhannak az égen.
 
Istenem, egy gyerek valahol
tényleg meghalt
Az akinek sírását ágyamban hallgattam
Az – akinek égben a lelke
Az elsőt szökkenő bárányként játszik.