Softić, Faiz: Balada o komšiji

Da nije bilo rata
Moj bi komšija Rasim
Pravio stolice, kao uvijek
Ovako, vijek mu produžavamo pitanjem:
“Možda je živ?”
 
Kad su ga odveli –
Svunoć je kuckala crna reza
Na dovratku.
Svunoć se oči i vrata ne zaklopiše.
 
Ni riječ nije prozborio
Nit pogledao koga.
A kriv je bio:
Nije se krstio, nije pio,
Nije psovao Boga.
 
U zoru majka je u tespihu
Ime Rasimovo prebirala.
O Bože, da ne bi rata,
Moj bi komšija, kao uvijek, pravio stolice
da drugi na njih sjedaju.
 
I kuće bi nam se gledale.

Ha nem lett volna háború
Szomszédom Rȃszim*
Mint mindig, székeket készítene
Így, kérdésünkkel éltetjük:
“Talán él?”
 
Mikor elvitték –
Az ajtófélfán a fekete metszet egész éjjel
ropogott.
A szemek és ajtók éjjel nyitva maradtak.
 
Egy szót se szólt,
Senkire nem nézett.
De bűnös volt:
Nem keresztelkedett, nem ivott,
Istent nem káromolta.
 
Anyám hajnalban a tespihet**
morzsolgatva Rȃszim nevét említette.
Istenem, ha nem lett volna háború,
Szomszédom, mint mindig, széket készítene,
mások meg ráülnének.
 
És otthonaink is egymásnak integetnének.
 
* Rȃszim – muzulmán férfi név
**tespih – ejtsd: teszpih. Muzulmán imatárgy – 33 vagy 99 kőből áll. A magyar rózsafűzérnek felel meg.