Parun, Vesna: Ha el lehetne utazni (Kad bi se moglo otputovati in Hungarian)

Kad bi se moglo otputovati, kad bi se moglo sjesti na konja
i otići zauvijek, ili neku staru ladju
prevariti da nas odvede iz grada,
prijatelj bi ostavio prijatelja, mati bi ostavila djecu.
Kuće bi se raspukle od suza onih koji ostaju
planine bi zazelenile od pjesme onih koji odlaze.

Pa ne znam s kime bih htjela iščekati zoru
sa onima koji plaču, ili sa onima što pjevaju.
Jer koji plaču polako će se utješiti
a koji pjevaju umorit će se pjesme.

Ja nikad ne bih otputovala ni na konju ni na ladji
jer su mi i onako već daleko svi koje htjedoh zadržati blizu.
Jer nemam od koga da bježim. I zato jer se plašim povratka.

Ali kad bi se moglo otići zauvijek, i zaista otići s pjesmom
mislim da bih se rastajala dugo od mjesta na kojima sam plakala.
I nikad ne bih zaboravila one koji su zbog mene, bar jednom
bili malo radosni i praštali mi nasmiješeni. 

Ha el lehetne utazni,  ha lóra ülve örökre
el lehetne menni, vagy öreg hajót
megtévesztve eltávoznánk a városból,
barát barátot, anya gyermeket hagyna el.
Az otthonmaradók könnyétől repednének a házak
a távozók dala dúsítaná a hegyek legelőit.

Nem tudom kivel szeretném várni a hajnalt
a könnybeborultakkal-e vagy a dalolókkal.
Akik sírnak lassan megvígasztalódnak,
akik énekelnek belefáradnak énekükbe.

Se lóháton se hajón nem mennék el
mert messze vannak azok akiket meg akartam tartani.
Mert nincs kitől menekülnöm. És félek a visszatéréstől.

De ha tényleg dalova örökre el lehetne menni
elválnék a könnyeimmel áztatott helytől.
És sosem feledném azokat, akik legalább egyszer boldogok
voltak velem vagy mosolyogva megbocsátottak.