This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Voltaire (François Marie Arouet): Lecouvreur kisasszony, hírneves színésznő halálára (La mort de Medemoiselle Lecouvreur, célèbre actrice in Hungarian)

Portre of Voltaire (François Marie Arouet)

La mort de Medemoiselle Lecouvreur, célèbre actrice (French)

Que vois-je? quel objet! quoi! ces lèvres charmantes,
Quoi! ces yeux d'où partaient ces flammes éloquentes,
Éprouvent du trépas les livides horreurs!
Muses, Grâces, Amours, dont elle fut l'image,
O mes dieux et les siens, secourez votre ouvrage!
Que vois-je? c'en est fait, je t'embrasse, et tu meurs!
Tu meurs; on sait déjà cette affreuse nouvelle;
Tous les coeurs sont émus de ma douleur mortelle.
J'entends de tous côtés les beaux-arts éperdus,
S'écrier en pleurant, Melpomène n'est plus!
     Que direz-vous, race future,
Lorsque vous apprendrez la flétrissante injure
Qu'à ces arts désolés font des hommes cruels?
     Ils privent de la sépulture
Celle qui dans la Grèce aurait eu des autels.

 

Quand elle était au monde, ils soupiraient pour elle;
Je les ai vus soumis, autour d'elle empressés;
Sitôt qu'elle n'est plus elle est donc criminelle!
Elle a charmé le monde, et vous l'en punissez!
Non, ces bords désormais ne seront plus profanes;
Ils contiennent ta cendre; et ce triste tombeau,
Honoré par nos chants, consacré par tes mânes,
     Est pour nous un temple nouveau!
Voilà mon Saint-Denis; oui, c'est là que j'adore
Tes talens, ton esprit, tes grâces, tes appas:
Je les aimai vivans, je les encense encore,
     Malgré les horreurs du trépas,
     Malgré l'erreur et les ingrats,
Que seuls de ce tombeau l'opprobre déshonore.
Ah! verrai-je toujours ma faible nation,
Incertaine ès ses voeux, flétrir ce qu'elle admire;
Nos moeurs avec nos lois toujours se contredire,
Et le Français volage endormi sous l'empire
     De la superstition?
     Quoi! n'est-ce donc qu'en Angleterre
     Que les mortels osent penser?
O rivale d'Athène! ô Londre! heureuse terre!
Ainsi que les tyrans vous avez su chasser
Les préjugés honteux qui vous livraient la guerre.
C'est là qu'on sait tout dire, et tout récompenser;
Nul art n'est méprisé, tout succès a sa gloire.
Le vainqueur de Tallard, le fils de la Victoire,
Le sublime Dryden, et le sage Addison,
Et la charmante Ophils, et l'immortel Newton,
     Ont part au temple de mémoire:
Et Lecouvreur à Londre aurait eu des tombeaux
Parmi les beaux esprits, les rois, et les héros.
Quiconque a des talens à Londre est un grand homme.
     L'abondance et la liberté
Ont, après deux mille ans, chez vous ressuscité
     L'esprit de la Grèce et de Rome.
Des lauriers d'Apollon dans nos stériles champs
La feuille négligée est-elle donc flétrie?
Dieux! pourquoi mon pays n'est-il plus la patrie
     Et de la gloire et des talens?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://vmek.niif.hu/02400/02476/02476.htm#9

Lecouvreur kisasszony, hírneves színésznő halálára (Hungarian)

Mit látok? Jaj, mi ez! Hogyan? A bájos ajkak,
a szem, honnét sokatmondó tüzek nyilaztak -
a rettentő halált mutatják ólmosan!
Múzsák és gráciák, akiktől nyerte áldott
vonásait, miért pusztulhat alkotástok?
Csak nézem, ölelem - s ő meghal, vége van!
Meghal - a szörnyü hírt immár mindenki tudja,
s mindenki szíve fáj, bánattól elszorulva,
zokogni hallom én a szép művészetek
karát: Melpomené örökre elveszett!
     Mit szólnak fiaink, ha hallják,
hogy mit művelhetett a szépséggel a gazság
s m
it árthattak neki kegyetlen emberek?
     A temetést is megtagadják
attól, akit görög oltár illetne meg!

  

Amíg körünkben élt, mind érte epekedtek,
láttam, hogyan tolong a hódolók hada -
és mára, lám, csupán szokványos bűneset lett,
csak jót tett, semmi mást - s meg kell lakolnia!
E partok ezután nem lesznek meggyalázva,
őrzik hamvaidat, a sírt, mely itt föd el,
megszentelt kórusunk örök emléked áldja
     s nekünk új szentélyt itt emel!
Ez az én Saint-Denis-m, a sírkert, hol imádom
nemes tálentumod, bűvölő s
zellemed,
mi életedben is szép volt, most is csodálom,
     s habár a végső rettenet
     iszonya munkál ellened:
nem engedem, hogy a gyalázat sírt gyalázzon!
Látlak magam előtt, törékeny nemzetem,
szándékod nem szilárd, piszkolod azt, min ámulsz,
megúnt erkölcseid s törvényeid okán dúlsz
én csapodár hazám - és babonák alá bújsz
     elszenderülni csöndesen.
     Hogy is van ez? Csak Angliában
     gondolkodhat a földi lény?
Ó, versenytárs Athén! London, hol jobb világ van!

Megannyi zsarnokod elűzted könnyedén
előítéletek miatt kitört csatákban -
ott kárpótol csupán a sors, megmondom én,
ott nem szégyenkezik siker, művészdicsőség.
Tallardnak győztesét, a Diadal szülöttét,
a magasztos Drydent, a tudós Addisont,
Oldfieldnek kellemét, a már örök Newtont
     id
ézi az emlékező nép.
Londonban Lecouvreur ott kapna sírhelyet,
ahol e szellemek, e hősök fekszenek -
ott naggyá lesz, aki országa büszkesége.
     Szabadság, bőség kétezer
viharos év után ott új életre kel -
     Hellász és Róma tűnt erénye.
Apolló fáinak
holt lombja elpereg,
kiszárad a babér: meddő e végtelen rét,
ó istenek! E föld a dicsőség s tehetség
     hazája miért nem lehet?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://vmek.niif.hu/02400/02476/02476.htm#9

minimap