Valéry, Paul: Intérieur

Une esclave aux longs yeux chargés de molles chaînes
Change l’eau de mes fleurs, plonge aux glaces prochaines,
Au lit mystérieux prodigue ses doigts purs ;
Elle met une femme au milieu de ces murs
Qui, dans ma rêverie errant avec décence,
Passe entre mes regards sans briser leur absence,
Comme passe le verre au travers du soleil,
Et de la raison pure épargne l’appareil.

Egy rablány váltja itt, a szeme hosszú láncsor,
virágaim vizét, a tükrön képe táncol,
titoktelt ágyamat bontják szűz ujjai;
így kerül e falak közé egy nő, aki
ábrándjaim között bolyongva erre-arra
jár-kel szemem előtt, magányuk nem zavarva,
miként a nap elé tett áttetsző üveg,
s a tiszta értelem fényét nem törve meg.