Supervielle, Jules: Párizs (Paris in Hungarian)

O Paris, ville ouverte

Ainsi qu'une blessure,

Que n'es-tu devenue

De la campagne verte.

Te voilà regardée

Par des yeux ennemis,

De nouvelles oreilles

Écoutent nos vieux bruits.

La Seine est surveillée

Comme du haut d'un puits

Et ses eaux jour et nuit

Coulent emprisonnées.

Tous les siècles français

Si bien pris dans la pierre

Vont-ils pas nous quitter

Dans leur grande colère ?

L'ombre est lourde de têtes

D'un pays étranger.

Voulant rester secrète

Au milieu du danger

S'éteint quelque merveille

Qui préfère mourir

Pour ne pas nous trahir

En demeurant pareille.

Nyílt város vagy ma, Párizs,

olyan, akár a nyílt seb,

zöldellő rónaságból

mivé lettél te máris!

Ellenséges tekintet

fürkészve puhatol,

valahány régi lármánk

új fülekbe hatol.

A Szajnára vigyáznak,

fönn egy kútból talán,

s nappalon-éjszakán

csak rabként folydogálhat.

Francia századok,

mik oly rég kőbe fagytak,

tartva nagy haragot

végleg magunkra hagynak?

Az éj idegen ország

árnyaitól nehéz.

Eltitkolva mivoltát,

hol úrrá lett a vész,

fakul egy csoda lángja,

s elenyészik, mivel

minket árulna el

régi fényében állva.