Rutebeuf: Rutebeuf bűnbánta (Ci coumence la repentance Rutebeuf in Hungarian)

Laissier m'estuet le rimoier,

Car je me doi moult esmaier

Quant tenu l'ai si longuement.

Bien me doit li cuers larmoier,

C'onques ne me soi amoier

A Deu servir parfaitement,

Ainz ai mis mon entendement

En geu et en esbatement,

C'onques n'i dignai saumoier.

Ce pour moi n'est au Jugement

Cele ou Deux prist aombrement,

Mau marchié pris a paumoier.

 

Tart serai mais au repentir,

Las moi, c'onques ne sot sentir

Mes soz cuers que c'est repentance

N'a bien faire lui assentir.

Coment oserai je tantir

Quant nes li juste auront doutance?

J'ai touz jors engraissié ma pance

D'autrui chateil, d'autrui sustance:

Ci a boen clerc, a miex mentir!

Se je di: "C'est par ignorance,

Que je ne sai qu'est penitance".

Ce ne me puet pas garentir.

 

Garentir? Diex! En queil meniere?

Ne me fist Diex bontés entiere

Qui me dona sen et savoir

Et me fist en sa fourme chiere?

Ancor me fist bontés plus chiere,

Qui por moi vout mort resovoir.

Sens me dona de decevoir

L'Anemi qui me vuet avoir

Et mettre en sa chartre premiere,

Lai dont nuns ne se peut ravoir

Por priere ne por avoir:

N'en voi nul qui revaigne arriere.

 

J'ai fait au cors sa volentei,

J'ai fait rimes et s'ai chantei

Sus les uns por aux autres plaire,

Dont Anemis m'a enchantei

Et m'arme mise en orfentei

Por meneir au felon repaire.

Ce Cele en cui toz biens resclaire

Ne prent en cure m'enfertei,

De male rente m'a rentei

Mes cuers ou tant truis de contraire.

Fusicien n'apoticaire

Ne m'en pueent doneir santei.

 

Je sai une fisicienne

Que a Lions ne a Vienne

Non tant com touz li siecles dure

N'a si bone serurgienne.

N'est plaie, tant soit ancienne,

Qu'ele ne nestoie et escure,

Puis qu'ele i vuelle metre cure.

Ele espurja de vie oscure

La beneoite Egyptienne:

A Dieu la rendi nete et pure.

Si com est voirs, si praigne en cure

Ma lasse d'arme crestienne.

 

Puisque morir voi feble et fort,

Coument pantrai en moi confort,

Que de mort me puisse deffendre?

N'en voi nul, tant ait grant effort,

Que des piez n'ost le contrefort,

Si fait le cors a terre estendre.

Que puis je fors la mort atendre?

La mort ne lait ne dur ne tendre

Por avoir que om li aport.

Et quant li cors est mis en cendre,

Si couvient l'arme raison rendre

De quanqu'om fist jusqu'a la mort.

 

Or ai tant fait que ne puis mais,

Si me covient tenir en pais.

Diex doint que ce ne soit trop tart!

J'ai touz jors acreü mon fait,

Et j'oi dire a clers et a lais:

"Com plus couve li feux, plus art."

Je cuidai engignier Renart:

Or n'i vallent enging ne art,

Qu'asseür est en son palais.

Por cest siecle qui se depart

Me couvient partir d'autre part.

Qui que l'envie, je le las.

Explicit.

 

Rímet bár jó sokat faragtam,

itt az idő, hogy abbahagyjam,

riaszt s ámultat nagy dolog:

szívem zokog, mind hangosabban.

Már nem tudok javulni abban,

hogy jól szolgáljam Uramot;

gondot nekem csak az adott,

hogy kocka s tréfa mint forog,

és nem zsoltárra nyílt az ajkam:

a végnapon, ha nem lesz ott,

kit Isten beárnyékozott,

kifog, hajh, a szerencse rajtam.

 

Késő a bánat. Jaj nekem,

jaj, hogy bolond szívem sosem

érezte, hogy mi a bűnbánat.

Most már hiába kezdenem!

Mit érne is már küzdenem,

hol az igaz is holtra sápad?

Gondom mindig csak arra támadt,

bendőm máséból mit zabálhat.

Ravasz barátként szentesen

tettessem magam ostobának?

„Nem tudtam, s bűnöm butaság csak" –

de ez se lesz ott védelem.

 

Védelem? Jaj, mit védhet ígyen?

Nem áldott engem is meg Isten

tudással, ésszel valaha?

Képét képemen adta vinnem,

s hogy még több kegyben részesítsen,

értem kegyesen meghala.

Adott észt, hogy lássam ama

cselt, mit a poklok fajzata

ős jogán elénk vethet itten

s ottan, honnan többé soha,

hiába vagyon és ima,

embernek visszatérte nincsen.

 

Tettem, amit a test kívánt;

írtam dalt, verset egyaránt.

Erről, hogy az nevesse lantom,

mindre a sátán inspirált,

így vitte árvaságra szállt

lelkem, hogy végül ő vigadjon.

Ha nem akarja javam-hasznom

a minden jóval fényes Asszony,

szívem, mely erre-arra ránt,

nem segít engem át a rosszon;

javasnak, orvosnak panaszlom,

egyik sem ád medicinát.

 

Egy orvosasszonyt megismertem,

nincs párja Lyonban, Vienne-ben

s nem lesz, míg áll Isten világa,

felcser nem gyógyít ügyesebben,

mester ő mindenféle sebben,

kitisztítja és megkurálja,

tudását jószívvel kínálja;

kikurálta a fekély-rágta

lányt Egyiptomba s szennyezetlen

vezette Isten zsámolyára.

Neki ajánlom gondozásra

az én beteg keresztény lelkem.

 

Ha gyenge és erős ledűl

hogy leljek én halál elül

biztonságra erőt magamban?

Nem láttam azt még senkitül,

hogy ellenállás sikerül.

A test elnyúlik mozdulatlan,

halál vár engem is csak ottan.

Ha koldus vagy, ha vagyonod van,

halál senkin sem könyörül.

Mert foly a játék bármi nagyban,

folytassa más, én abbahagytam:

mindenki veszt végezetül.

 

Sok volt a próba, végre már,

megtérek én is, béke vár,

ó, adja Isten, el ne késsem!

Növeltem terhem egyre bár,

olyat a pap is prédikál:

„A hunyó tűz, az süt keményen."

Kifogok a Rókán, reméltem;

nem sikerült a furfang mégsem,

kastélyában nem éri kár.

Játszma a világ, végét értem,

arra hagyom, ki nincs még készen:

az én rudam más tájra áll.