Ronsard, Pierre de: Ha majd öreg leszel (Quand vous serez bien vieille, au soir, à la chandelle in Hungarian)

Quand vous serez bien vieille, au soir, à la chandelle,

Assise aupres du feu, devidant et filant,

Direz, chantant mes vers, en vous esmerveillant :

Ronsard me celebroit du temps que j'estois belle.

Lors, vous n'aurez servante oyant telle nouvelle,

Desja sous le labeur à demy sommeillant,

Qui au bruit de mon nom ne s'aille resveillant,

Benissant vostre nom de louange immortelle.

Je seray sous la terre et fantaume sans os :

Par les ombres myrteux je prendray mon repos :

Vous serez au fouyer une vieille accroupie,

Regrettant mon amour et vostre fier desdain.

Vivez, si m'en croyez, n'attendez à demain :

Cueillez dés aujourd'huy les roses de la vie.

Ha majd öreg leszel, és este gyertyafénynél

tűz mellett üldögélsz, s az orsót pörgeted,

csodálkozva fogod zümmögni rímemet,

hogy egykor mint a vers tündére bennem éltél.

Szolgálóid között nem lesz, aki e névnél

föl ne figyelne, bár szunyókál reszketeg:

Ronsard! — hallja a szót s folytatja versemet,

melyet neved örök himnuszaként idéztél.

Én a sírban leszek, csonttalan árny, aki

mirtuszlombok alatt kínjait piheni;

te öreg néni a tűzhelynél, aki fázik,

s bánja szerelmemet, és hogy megtagadott.

Élj hát, higgy nekem, és ne várd a holnapot:

rózsa az ifjuság, élvezd, amíg virágzik!