Racine, Jean: Egy keresztény panasza amiatt, hogy magában ellentmondásokat tapasztal (Plainte d'un chrétien sur les contrarietes qu'il éprouve au dedans de lui-meme in Hungarian)

Mon Dieu, quelle guerre cruelle !

Je trouve deux hommes en moi :

L'un veut que plein d'amour pour toi

Mon coeur te soit toujours fidèle.

L'autre à tes volontés rebelle

Me révolte contre ta loi.

L'un tout esprit, et tout céleste,

Veut qu'au ciel sans cesse attaché,

Et des biens éternels touché,

Je compte pour rien tout le reste ;

Et l'autre par son poids funeste

Me tient vers la terre penché.

Hélas ! en guerre avec moi-même,

Où pourrai-je trouver la paix ?

Je veux, et n'accomplis jamais.

Je veux, mais, ô misère extrême !

Je ne fais pas le bien que j'aime,

Et je fais le mal que je hais.

O grâce, ô rayon salutaire,

Viens me mettre avec moi d'accord ;

Et domptant par un doux effort

Cet homme qui t'est si contraire,

Fais ton esclave volontaire

De cet esclave de la mort.

Uram, mily szörnyű háborúság!

Magamban két embert lelek.

Harcol az egyik, hogy legyek

szerető szívvel hű tehozzád.

A másik meg merő dacosság

törvényed ellen, ellened!

Az egyik csupa fény és szellem;

azon van, hogy égre tapadt

szememnek az örök javak

kincsén kívül semmi se kelljen.

A másik súlyával szünetlen

földre görbeszti vállamat.

Jaj, magammal víva csatákat,

békét ígyen hol lelhetek?

Akarom, s mégse köthetek.

Akarom, s jaj – ily bajt ki látott! –

a rosszat teszem, mit utálok,

és nem a jót, mit szeretek.

Szent kegyelem, ó, üdv sugára,

jöjj, békíts végre össze már:

édes erőszakkal akár

ejts rabságba, vidd szolgaságba

a lázadót; ő is kívánja,

mert gazdája most a halál.