Racine, Jean: Mercredi, à Laudes

Sombre nuit, aveugles ténèbres,

Fuyez : le jour s'approche et l'Olympe blanchit ;

Et vous, démons, rentrez dans vos prisons funèbres :

De votre empire affreux un Dieu nous affranchit.

Le soleil perce l'ombre obscure ;

Et les traits éclatants qu'il lance dans les airs,

Rompant le voile épais qui couvrait la nature,

Redonnent la couleur et l'âme à l'univers.

Ô Christ, notre unique lumière,

Nous ne reconnaissons que tes saintes clartés.

Notre esprit t'est soumis ; entends notre prière,

Et sous ton divin joug range nos volontés.

Souvent notre âme criminelle

Sur sa faussevertu téméraire s'endort ;

Hâte-toi d'éclairer, ô lumière éternelle,

Des malheureux assis dans l'ombre de la mort.

Gloire à Toi, Trinité profonde,

Père, Fils, Esprit saint: qu'on t'adore toujours,

Tant que l'astre des temps éclairera le monde

Et quand les siècles même auront fini leur cours.

Zord éj, sötétség vaksi ködje,

fussatok, kél a nap, az Olümposz ragyog;

démonok, térjetek gyászos börtönötökbe:

egy Isten győzi meg szörnyű uralmatok.

A nap áttör az ég homályán,

a magasba lövi tündöklő sugarát

és áthatolva a természet sűrü fátylán,

a mindenségnek új színt és új lelket ád.

Ó, Krisztus, egyetlen világ vagy!

Egyedül a te szent fényednek hódolunk.

Lelkünk eléd borul; ó, hallgasd meg imánkat

s vesd isteni igád alá akaratunk.

Álerényében bízva vétkes

lelkünk gyakran el-elalszik esztelenül.

Örök fény, jöjj, siess, hajolj le a szegényhez,

ki a komor halál zord árnyékában ül.

Atya, Fiú, Szentlélek, áldunk,

s illesse hódolat a Három Szent Személyt,

most, míg a napsugár beragyogja világunk,

s majd, ha a századok futása véget ért.