This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Peletier, Jacques: L’Alouette

Portre of Peletier, Jacques

L’Alouette (French)

Alors que la vermeilhe Aurore

         Le bord de notre Ciel colore,

         L’Alouette an ce même point

         De sa g’antile vois honore

         La foible lumiere qui point.

 

Tant plus ce blanc matin eclere,

         Plus d’elle la vois se fait clere:

         E samble bien qu’an s’eforçant

         D’un bruit vif elle veulhe plere

         Au soleilh qui se vient haussant.

 

Aile guindee de Zefire,

         Sublime an l’air vire e revire,

         E i declique un joli cri,

         Qui rit, guerit, e tire l’ire

         Des espriz mieus que je n’ecri.

 

Soit que Junon son air essuye,

         Ou bien qu’elle le charge de pluye,

         An haut pourtant elle se tient:

         E de gringoter ne s’annuye,

         Fors quand le negeus yver vient.

 

Même n’à point la gorge close,

         Pour avoir sa nichee eclose:

         E an ses chans si fort se plait,

         Que vous diriez que d’autre chose

         Ses Alouetteaus elle ne pait.

 

An plein midi, parmi le vide

         Fait defalhir l’eulh qui la guide:

         Puis tantôt comme un peloton

         Subit an terre se devide,

         E pour un tans plus ne l’oit on.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.uqar.ca/histoire-litteraire/jacques-peletier-du-mans-lart-poetique23/

A pacsirta (Hungarian)

Mikor a hajnal üde pírja

az égbolt alját elborítja,

akkor kezdik a mennyei

fény dicséretét a pacsirta

vidám trillái zengeni.

 

Ahogy egyre világosabb van,

éneke is mind szabadabban

s oly harsányan száll fölfelé,

mintha szerelmesen a lassan

kelő napot köszöntené.

 

Himbálódzik a hűs zefírben,

hol erre leng, hol arra libben,

s oly gyorsan elfojt kacagó

hangja bút és bajt minden szívben,

hogy szóval el sem mondható.

 

Ragyogjon Juno büszke képe,

vagy rejtőzzék esők ködébe:

ő ott tanyázik egyre fönt,

s dalát csak akkor hagyja félbe,

mikor a zord tél beköszönt.

 

Akkor se némul el a hangja,

mikor kikel a fészekalja,

és trilláinak úgy örül,

mintha egyebet nem is adna

fiókáinak étekül.

 

A szikrázó déli verőben

el-eltűnik a szem elől fenn,

aztán lehull, mint valami

gombolyag, elvész a mezőben,

s többé szavát se hallani.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap