Michaux, Henri: Paysages

Paysages paisibles ou désolés.

Paysages de la route de la vie plutôt que de la surface de la Terre.

Paysages du Temps qui coule lentement, presque immobile et parfois comme en arrière.

Paysage des lambeaux, des nerfs lacérés, des «saudades».

Paysages pour couvrir les plaies, l'acier, l'éclat, le mal, l'époque, la corde au cou, la mobilisation.

Paysages pour abolir les cris.

Paysages comme on se tire un drap sur la tête.

http://www.ina.fr/art-et-culture/litterature/video/I04189952/suzanne-flon-lit-henri-michaux.fr.html

Tájak, békések és kietlenek,

Inkább az élet útjának tájai, mint a Föld felszínének,

Tájai az Időnek, mely lassan, csaknem mozdulatlanul, s olykor szinte visszafelé csordogál.

Rongyok és kitépett idegek tájai.

Tájak, melyek betakarják a sebeket, az acélt, a lármát, a rosszat, a kort, a kötelet a nyakon, a mozgósítást.

Tájak, amelyek eltörlik a sikolyokat.

Tájak: fülünkre húzott takarók.