Michaux, Henri: Le grand combat

Il l'emparouille et l'endosque contre terre;
Il le rague et le roupéte jusqu'à son drâle;
Il le pratéle et le libucque et lui baroufle les ouillais;
Il le tocarde et le marmine,
Le manage rape à ri et ripe à ra.
Enfin il l'écorcobalisse.
L'autre hésite, s'espudrine, se défaisse, se torse et se ruine.
C'en sera bientôt fini de lui;
Il se reprise et s'emmargine... mais en vain
Le cerveau tombe qui a tant roulé.
Abrah! Abrah! Abrah!
Le pied a failli!
Le bras a cassé!
Le sang a coulé!
Fouille, fouille, fouille,
Dans la marmite de son ventre est un grand secret.
Mégères alentours qui pleurez dans vos mouchoirs;
On s'étonne, on s'étonne, on s'étonne
Et on vous regarde,
On cherche aussi, nous autres le Grand Secret.

A világ ellen undoszkol és umparál,
És rágózza és répázza, míg itt a drál,
Pratálja és libucolja és baruflázza az ulláit,
Tokárja és marmolja,
Manázsozza hátra hót és hótra hát,
Végül ekorkobalassza.
A másik hezitál, eszpüdrinál, deferál, eltorzul és dugába dől.
Nemsokára vége lesz neki,
Befoltozza és körülmargózza magát... de hiába,
A karika lehullt, pedig annyit gurult.
Abrah! Abrah! Abrah!
A láb elesett!
A kar eltörött!
A vér elfolyott!
Keress, keress, keress,
Nagy titok van a hasa fazekában,
Boszorkák köröskörül, sírtok zsebkendőitekbe;
Bámulunk, bámulunk, bámulunk,
Benneteket figyelünk,
Mindenki keresi, mi is, hol a Nagy Titok.