This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Michaux, Henri: Avenir

Portre of Michaux, Henri

Avenir (French)

Siècles à venir
Mon véritable présent, toujours présent, obsessionnellement présent…

Moi qui suis né à cette époque où l’on hésitait encore à aller de Paris à Pékin, quand l’après-midi était avancé, parce qu’on craignait de ne pouvoir rentrer pour la nuit.
Oh ! siècles à venir, comme je vois voie.
Un petit siècle épatant, éclatant, le 1400e siècle après J.-C., c’est moi qui vous le dis. Le problème était de faire aspirer la lune hors du système solaire. Un joli problème. C’était à l’automne de 134957 qui fut si chaud, quand la lune commença à bouger à une vitesse qui éclaira la nuit comme vingt soleils d’été, et elle partit suivant le calcul.
Siècles infiniment éloignés.
Siècles des homoncules vivant de 45 à 200 jours, grands comme un parapluie fermé, et possédant leur sagesse comme il le convient.
Siècles des 138 espèces d’hommes artificiels, tous ou presque tous croyant en Dieu – naturellement – pourquoi non? volant sans dommage pour leur corps, soit dans la stratosphère, soit à travers 20 écrans de gaz de guerre.
Je vous vois,

Mais non je ne vous vois pas.
Jeunes filles de l’an douze mille, qui dès l’âge où l’on se regarde dans un miroir, aurez appris de vous moquer de nos lourds efforts de mal dételés de la terre.
Que vous me faites mal déjà.
Un jour pour être parmi vous et je donnerai toute ma vie tout de suite.
Pas un diable hélas pour me l’offrir.

Les petites histoires d’avions (on en était encore au pétrole, vous savez les moteurs à explosion), les profondes imbécillités d’expériences sociales encore enfantines ne nous intéressaient plus, je vous assure.
On commençait à détecter l’écho radioélectrique en direction du Sagittaire situé à 2 250 000 kilomètres qui revient après 15 secondes et un autre tellement plus effacé, situé à des millions d’années-lumière ; on ne savait encore qu’en faire.
Vous qui connaîtrez les ultra-déterminants de la pensée et du caractère de l’homme, et sa surhygiène
qui connaîtrez le système nerveux de grandes nébuleuses
qui serez entrés en communication avec des êtres plus spirituels que les hommes, s’ils existent,
qui vivrez, qui voyagerez dans les espaces interplanétaires
Jamais, jamais, non JAMAIS, vous aurez beau faire, jamais ne saurez quelle misérable banlieue c’était que la Terre. Comme nous étions misérables et affamés de plus Grand.
Nous sentions la prison partout, je vous le jure.
Ne croyez pas nos écrits (les professionnels, vous savez…)
On se mystifiait comme on pouvait, ce n’était pas drôle en 1937, quoiqu’il ne s’y passât rien, rien que la misère et la guerre.
On se sentait là, cloué dans ce siècle,
Et qui irait jusqu’au bout? Pas beaucoup, pas moi…

On sentait la délivrance poindre, au loin, au loin, pour vous.
On pleurait en songeant à vous,
nous étions quelques-uns.
Dans les larmes nous voyions l’immense escalier des siècles et vous au bout, nous en bas,
et on vous enviait oh! Comme on vous enviait et on vous haïssait, il ne faudrait pas croire, on vous haïssait aussi, on vous haïssait…
 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.uwb.absyst.com

Jövendő (Hungarian)

Jövendő századok
Én mindig jelenlevő, lidércnyomásosan jelenvaló, valódi jelenem...

Én, aki e korban születtem, mikor az ember habozott, hogy késő délután elinduljon-e még Párizsból Pekingbe, mert attól félt, hogy nem ér vissza éjszakára
Ó, jövendő századok! hogy látlak benneteket.
Finom-binom kis század ez, én mondom nektek, ez a Krisztus utáni 1400-adik. A kérdés az volt, hogy a holdat hajlamossá tegyük a naprendszerből való kilendülésre. Csinos kis kérdés. Azon az emlékezetesen langyos 134 957-es őszön történt, hogy a hold olyan sebességgel kezdett mozogni, mintha húsz nyári nap világítaná be az éjszakát, és eltávozott, a számításoknak megfelelően.
Végtelenül távoli századok.
45-től 200 napig terjedő élettartamú, csukott esernyő nagyságú, kellő értelemmel rendelkező homunculusok százada,
A 138 különböző mesterséges emberfajta százada, amelyek mind, vagy csaknem mind hisznek istenben — ez csak természetes! — miért is ne? és testük legcsekélyebb sérelme nélkül tudnak repülni akár a sztratoszférában, akár 20 harcgázfüggönyön át.
Látlak benneteket,

Nem, mégse látlak.
Tizenkétezredik év fiatal lányai, akik már az első tükörbenézés korától kezdve csak nevetni tudtok súlyos erőfeszítéseinken, hogy a fájdalmat eloldjuk a földről,
Máris hogy fájtok nekem.
Csak egy napot tölthetnék köztetek, menten odaadnám érte az életemet.
De nincs ördög, jaj, aki felajánlaná.

Higgyétek el, már nem tudtak érdekelni minket a kis repülőgép-históriák (még a benzinnél tartottunk, tudjátok, a robbanó-motoroknál), sem oly gyermekded társadalmi tapasztalataink mélységes ostobaságai.
Kezdték már felfogni a 2 250 000 kilométernyire levő Nyilas csillagképről 15 másodperc alatt visszaverődő elektromos sugárzást, meg azt, amely, sokkal elmosódottabban, sokmillió fényévnyi távolságból érkezik; de még nem tudtak mit kezdeni velük.
Ti, akik ismeritek már az emberi gondolat és az emberi jellem ultra-determinánsait és szuperhigiéniáit,
akik ismeritek már a nagy csillagködök idegrendszerét,
akik kapcsolatot tudtok már teremteni az embernél lelkesebb lényekkel, ha vannak ilyenek,
akik már a bolygóközi terekben éltek és utaztok,
Soha de Soha, nem, bármit tennétek is, SOHASEM fogjátok tudni elképzelni, milyen nyomorúságos egy külváros volt ez a mi Földünk. S milyen nyomorultak voltunk mi és menynyire ki voltunk éhezve valami Nagyobbra.
Esküszöm nektek, börtönt éreztünk mindenütt.
Ne higgyetek írásainknak (mármint a professzionátusokéinak...)
Csak ámítottuk magunkat, ahogy tudtuk, ami nem is volt olyan csekélység 1937-ben, ha nem történt is semmi, semmi más, csak nyomor és háború.
Úgy éreztük magunkat, mintha rá volnánk szögezve erre a századra,
És ki tarthat ki a végéig? Nem sokan. Én biztos nem...

Éreztük derengeni a szabadulást, valahol messze-messze, a tieteket.
Sírtunk, ha csak rátok gondoltunk,
Voltunk néhányan ilyenek.
Könnyeink közt láttuk a századok roppant grádicsát, legfölül veletek, magunkkal legalul, és irigyeltünk benneteket,
ó! hogy irigyeltünk benneteket, és hogy gyűlöltünk, el se hinnétek, hogy gyűlöltünk is, ó hogy gyűlöltünk benneteket...
 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap