Louÿs, Pierre: Gyönyör (Volupté in Hungarian)

Sur une terrasse blanche, la nuit, ils nous laissèrent évanouies dans les roses. La sueur chaude coulait comme des larmes, de nos aisselles sur nos seins. Une volupté accablante empourprait nos têtes renversées.
Quatre colombes captives, baignées dans quatre parfums, voletèrent au-dessus de nous en silence. De leurs ailes, sur les femmes nues, ruisselaient des gouttes de senteur. Je fus inondée d’essence d’iris.
O lassitude! je reposai ma joue sur le ventre d’une jeune fille qui s’enveloppa de fraîcheur avec ma chevelure humide. L’odeur de sa peau safranée enivrait ma bouche ouverte. Elle ferma sa cuisse sur ma nuque.
Je dormis, mais un rêve épuisant m’éveilla: l’iynx, oiseau des désirs nocturnes, chantait éperdument au loin. Je toussai avec un frisson. Un bras languissant comme une fleur s’élevait, peu à peu vers la lune, dans l’air.
 
 
Les Chansons de Bilitis 114

Ott hagytak bennünket éjszakára, egy fehér, terrászon, elaléltan a rózsák között. A meleg izzadság csorgott mint a könnyek, kebleinkre a hónunk alól. Nehéz gyönyör biborozta hanyattcsukló fejeinket.
Négy fogoly galamb röpködött fölöttünk, négyféle illattal átitatva, csöndben. Szárnyaikról cseppekben hullott a parfüm a meztelen nőkre. Csupa irisz voltam.
Óh lanyhaság! Arcomat egy fiatal lány hasára nyugtattam, aki nedves hajam frisseségébe burkolózott. Nyitott ajkamat megrészegitette sáfrányos bőrének illata. Nyakamra zárta combjait.
Aludtam, de valami fárasztó álom felébresztett: egy iynx, éjjeli vágyaknak madara, eszeveszetten dalolt a távolban. Borzongva, felköhögtem. Egy lankadó kar, mint egy virág, emelkedett a légbe, lassan, a hold felé.
 
 
Bilitisz dalai 114