Labé, Louise: Élek, halok, kigyúlok, vízbefúlok (Je vis, je meurs : je me brûle et me noie in Hungarian)

Je vis, je meurs : je me brûle et me noie,

J’ai chaud extrême en endurant froidure ;

La vie m’est et trop molle et trop dure,

J’ai grands ennuis entremêlés de joie.

Tout en un coup je ris et je larmoie,

Et en plaisir maint grief tourment j’endure,

Mon bien s’en va, et à jamais il dure,

Tout en un coup je sèche et je verdoie.

Ainsi Amour inconstamment me mène

Et, quand je pense avoir plus de douleur,

Sans y penser je me trouve hors de peine.

Puis, quand je crois ma joie être certaine,

Et être en haut de mon désiré heur,

Il me remet en mon premier malheur.

Élek, halok, kigyúlok, vízbefúlok.

Didergek s azonközben lánggal égek.

Túl édes és túl érdes is az élet.

Csüggedt, elúnt vagyok, de egyre boldogabb.

Fölnevetek s egyszerre könnyet ontok.

S a gyönyör is már gyötrő, szörnyű méreg:

az öröm elfut, nem rak soha fészket:

elszáradok s kihajtok, mint a lombok.

Így hány szerelmem, így vet erre-arra:

s ha várom: most jő csak a fájdalom,

váratlanul már túl is estem rajta.

Aztán, ha felvitt a vágyott magasba

és boldogságom bizonyos nagyon,

a mélybe ránt megint nehéz bajom.