This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

La Fontaine, Jean de: A korosodó férfi és két jövendőbelije (L’Homme entre deux âges, & ſes deux Maiſtreſſes. in Hungarian)

Portre of La Fontaine, Jean de
Portre of Israel Efraim

Back to the translator

L’Homme entre deux âges, & ſes deux Maiſtreſſes. (French)

Un homme de moyen âge,
            Et tirant ſur le griſon,
      Jugea qu’il étoit ſaiſon
      De ſonger au mariage.
      Il avoit du contant.
      Et partant
Dequoy choiſir. Toutes vouloient luy plaire ;
En quoy noſtre amoureux ne ſe preſſoit pas tant.
Bien adreſſer n’eſt pas petite affaire.
Deux veuves ſur ſon cœur eurent le plus de part ;
L’une encor verte, & l’autre un peu bien mûre ;
      Mais qui reparoit par ſon art
      Ce qu’avoit détruit la nature.
      Ces deux Veuves en badinant,
      En riant, en luy faiſant feſte,
      L’alloient quelquefois teſtonnant,
      C’eſt-à-dire ajuſtant ſa teſte.
La Vieille à tous momens de ſa part emportoit
      Un peu du poil noir qui reſtoit,
Afin que ſon amant en fuſt plus à ſa guiſe.
La Jeune ſaccageoit les poils blancs à ſon tour.
Toutes deux firent tant que noſtre teſte griſe
Demeura ſans cheveux, & ſe douta du tour.
Je vous rends, leur dit-il, mille graces, les Belles,
      Qui m’avez ſi bien tondu ;
      J’ai plus gagné que perdu :
      Car d’Hymen, point de nouvelles.
Celle que je prendrois voudroit qu’à ſa façon
      Je vécuſſe, & non à la mienne.
      Il n’eſt teſte chauve qui tienne ;
Je vous ſuiſ obligé, Belles, de la leçon.
  
  
(1668)

   



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://fr.wikisource.org/wiki/Fables_de_La _Fontaine_(%C3%A9d._Barbin)/1/L%E2%80%99 Homme_entre_deux_%C3%A2ges,_et_ses_deux _Ma%C3%AEtresses

A korosodó férfi és két jövendőbelije (Hungarian)

Egy úr, sem ifjú, sem vén,
            A fején őszülő haj,
      Gondolta: Jó vón’ az, haj!,
      Ha már megnősülnék én.
      Pénze volt annak sok,
      S ez jó ok
Válogatni. Tetszését lesék nők,
Szerelmesünket így nem hajtá seb és lob.
Választani, nem kis dolog az, sőt.
Szívét főként kettő hódította meg Hölgy;
Egyike friss, érett a másik már,
      Ám művileg szebb orcát ölt,
      Mint mi a természettől jár.
      A két Özvegy tréfában nagy,
      Azzal szítnak szívében hőt,
      S ott szántják, hol fészkel az agy,
      Értsd: fésülik azt a lágy főt.
Folyvást, folyvást a Vén egy-egy hajszálat vitt
      El, feketét, mi maradt itt,
Hogy ínyére legyen a szívét bíró Úr.
Szálat tépni, ha ősz, a Fiatal sem rest.
S így addig-addig, míg hősünknek szemet szúr,
Hogy a feje már tar – s hogy rosszul nem is fest.
Ezer köszönet – mond –, Szépségeim! Így jó!
      Jó az ekként megnyírt fej;
      Ilyen mérget bízvást – nyelj!
      Mert nem lehet Hymenről szó.
Akit elvennék, azt szeretné, a kis gaz,
      Ha életem ő élné, ő.
      Nem koronás a kopasz fő.
Köszönöm a leckét, igen hasznos volt az.

   
   
.................................................................
Az utolsó előtti sort nagy kedvvel fordítanám így: Nem lesz seggfej a kopasz fő”, attól a népi bölcsességtől ihletve, amely 56-ban ezt írta a falra Budapesten, miután Rákosi pajtás/elvtárs fejéről legördült a korona: „Nincsen többé kopasz fej, csak seggig érő homlok.” De hát ennek semmi köze a vershez.

A fordítás prozódiájáról lásd a Sully Prudhomme „Naplemente” c. versének fordítását kísérő jegyzetet.

A vers hagyományos fordítása (a páros szótagszámú sorok jambikusan, a páratlan szótagszámúak trochaikusan fordítvák, a franciából történő versfordítás magyarországi hagyományával összhangban):

   

Valaki, sem ifju, sem vén,
            – Fején csak őszült a haj – 
      Szólt: Nősülni kéne, haj!
      Nősülni! az volna rendjén.
      A pénze néki sok,
      S ez biz’ ok
Válogatásra. Tetszését keresték,
Szerelmesünket így nem hajtá seb, se lob.
Akik választhatnak, el ne siessék.
Szívét főleg kettő hódítta-nyűgözte le Hölgy; 
Egyik tavasz, másik már-már deres tél,
      De művileg oly arcot ölt,
      Hogy az szebb a természetesnél.
      Két Özvegy! a tréfába’ nagy!
      Azzal fúnak szívébe vágyat,
      S ott szántják, hol fészkel az agy,
      Értsd: fésülik fején a lágyat.
Fekete szálakat abból, mi megmaradt,
      Az Öregebb ki-kiragad,
Hogy őt hozzá valóbb irányokba terelje. 
A Fiatal pedig szaggat ősz szálakat.
Addig-addig, amíg a tisztes úri fejre
Már semmi, semmi haj, csak kopaszság tapad.
S ő szól: Köszönetet mondok nektek, ti Szépek,
      Hogy ily jól megnyírtatok:
      Jó ez így, vigadhatok:
      Házasodnom volna vétek:
Élnem úgy kéne csak, mint azt akarja Nőm,
      Az ő élete volna az!
      Nem fő a Fő, hogyha kopasz.
Hálás vagyok nagyon. A leckét köszönöm.

  

 
 



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationsaját fordítás

minimap