Hugo, Victor: Je suis fait d'ombre et de marbre

Je suis fait d'ombre et de marbre.

Comme les pieds noirs de l'arbre,

Je m'enfonce dans la nuit.

J'écoute ; je suis sous terre ;

D'en bas je dis au tonnerre :

Attends ! ne fais pas de bruit.

Moi qu'on nomme le poëte,

Je suis dans la nuit muette

L'escalier mystérieux ;

Je suis l'escalier Ténèbres ;

Dans mes spirales funèbres

L'ombre ouvre ses vagues yeux.

Les flambeaux deviendront cierges.

Respectez mes degrés vierges,

Passez, les joyeux du jour !

Mes marches ne sont pas faites

Pour les pieds ailés des fêtes,

Pour les pieds nus de l'amour.

Devant ma profondeur blême

Tout tremble, les spectres même

Ont des gouttes de sueur.

Je viens de la tombe morte ;

J'aboutis à cette porte

Par où passe une lueur.

Le banquet rit et flamboie.

Les maîtres sont dans la joie

Sur leur trône ensanglanté ;

Tout les sert, tout les encense ;

Et la femme à leur puissance

Mesure sa nudité.

Laissez la clef et le pène.

Je suis l'escalier ; la peine

Médite ; l'heure viendra ;

Quelqu'un qu'entourent les ombres

Montera mes marches sombres,

Et quelqu'un les descendra.

Árnyból s márványból róttak össze.

Akár a fák fekete tönkje,

az éjszakába olvadok.

Figyelek, földdel eltakarva,

és lentről szólok a viharra:

Várj még! Ne üss zajt, légy nyugodt.

Én, akit költőnek neveznek,

vagyok az éji rejtelemnek

csavarmenetű lépcseje;

csigalépcső vagyok, homályban,

kanyaraimban haloványan

néz-néz az árnyék nagy szeme.

Fáklyák gyertyává szelídülnek.

Szűz fokaim kerüld, s becsüld meg,

ki nappal élsz, napfényesen!

Az én lépcsőimet ne járja

az ünnep szárnyas-sarku lába,

s meztelen-talpú szerelem.

Sápadt mélységemtől remegnek

a földiek, s kísérteteknek

verejték lepi homlokát.

A sírból jövök, ahol árny vár,

s fent végződöm a kapuszárnynál,

hol egy fénycsík kivág.

Világol és nevet az ünnep.

Hatalmasok vidáman ülnek,

a véres trón jókedvet ad;

a tömjén száll, mindenki szolga;

őket lesik a nők, latolva

ruhátlanságukat.

Ne nézd a kulcsot és a zárat.

Lépcső vagyok; töpreng a bánat;

az óra eljön, itt-talál;

valaki majd, ki árnyba tévedt,

fokaimon magasra lépked,

s valaki majd rajtuk leszáll.