Hugo, Victor: Est-il jour ? Est-il nuit ? horreur crépusculaire !
Est-il jour ? Est-il nuit ? horreur crépusculaire ! (French)Est-il jour ? Est-il nuit ? horreur crépusculaire ! Toute l'ombre est livrée à l'immense colère. Coups de foudre, bruits sourds. Pâles, nous écoutons. Le supplice imbécile et noir frappe à tâtons. Rien de divin ne luit. Rien d'humain ne surnage. Le hasard formidable erre dans le carnage, Et mitraille un troupeau de vaincus, sans savoir S'ils croyaient faire un crime ou remplir un devoir. L'ombre engloutit Babel jusqu'aux plus hauts étages. Des bandits ont tué soixante-quatre otages, On réplique en tuant six mille prisonniers. On pleure les premiers, on raille les derniers. Le vent qui souffle a presque éteint cette veilleuse, La conscience. Ô nuit ! brume ! heure périlleuse ! Les exterminateurs semblent doux, leur fureur Plaît, et celui qui dit : Pardonnez ! fait horreur. Ici l'armée et là le peuple ; c'est la France Qui saigne ; et l'ignorance égorge l'ignorance. Le droit tombe. Excepté Caïn, rien n'est debout. Une sorte de crime épars flotte sur tout. L'innocent paraît noir tant cette ombre le couvre. L'un a brûlé le Louvre. Hein ? Qu'est-ce que le Louvre ? Il ne le savait pas. L'autre, horribles exploits, Fusille devant lui, stupide. Où sont les lois ? Les ténèbres avec leurs sombres soeurs, les flammes, Ont pris Paris, ont pris les coeurs, ont pris les âmes. Je tue et ne vois pas. Je meurs et ne sais rien. Tous mêlés, l'enfant blond, l'affreux galérien, Pères, fils, jeunes, vieux, le démon avec l'ange, L'homme de la pensée et l'homme de la fange, Dans on ne sait quel gouffre expirent à la fois. Dans l'effrayant brasier sait-on de quelles voix Se compose le cri du boeuf d'airain qui beugle ?
La mort sourde, ô terreur, fauche la foule aveugle.
|
Nappal van? Éjszaka? (Hungarian)
Nappal van? Éjszaka? Iszonyú félhomály van. Az óriási düh zsákmányra les az árnyban. Mennydörgés, robbanás. Sápadtan hallgatom. Vakon dörömböl az ostoba borzalom. Az isteni kihunyt. Az emberi ledőlt már. A véletlen vadul vérengzve föl-le kószál, s a legyőzötteket kartáccsal szétveri, kötelességtudó s bűnös: mindegy neki. Bábelt árny falta be végső emeletéig. A banditák ama hatvannégy túszt kivégzik, s válaszul hatezer foglyot kiirtanak. A túsznak része: könny, a rabnak: gúnyszavak. Zúg a szél; szinte már kihunyt az éji mécses, a lelkiismeret. Köd! éj! minden veszélyes! A pusztítók dühe kevés; őrjöngjenek! S ki így szól: Irgalom – a bére gyűlölet. Itta had, ott a nép; vérzik Franciaország, míg egymást esztelen esztelenségbe fojtják. Nincs jog. Csak Káin áll talpon, más senki sem. Egyfajta szétzilált bűn úszik mindenen. Az ártatlanra is homály hull a sötétben. Ez felgyújtotta a Louvre-t. Nos? Mért ne égjen? Nem tudta, hogy mi az. A másik szörnyeteg meg hatra-vakra lő. A törvény hova lett? Az éj, s nővérei: a lángok már benyelték Párizst, a szíveket, s benyeltek minden elmét. Nem látok, és ölök. Nem értem, s meghalok. Mind együtt, gyermekek és szörny gályarabok, együtt apák, fiúk, a démon és az angyal, a szellem embere az emberi varanggyal közös örvénybe hull s ott veszti életét. Ha perzsel a parázs, ki választhatja szét: mily hangoktól hörög, bőg az ércbika szája?
Jaj, a vak tömeget süket halál kaszálja.
|