Hugo, Victor: Elle avait pris ce pli dans son âge enfantin
Elle avait pris ce pli dans son âge enfantin (French)Elle avait pris ce pli dans son âge enfantin De venir dans ma chambre un peu chaque matin; Je l'attendais ainsi qu'un rayon qu'on espère; Elle entrait et disait : «Bonjour, mon petit père;» Prenait ma plume, ouvrait mes livres, s'asseyait Sur mon lit, dérangeait mes papiers, et riait, Puis soudain s'en allait comme un oiseau qui passe. Alors, je reprenais, la tête un peu moins lasse, Mon oeuvre interrompue, et, tout en écrivant, Parmi mes manuscrits je rencontrais souvent Quelque arabesque folle et qu'elle avait tracée, Et mainte page blanche entre ses mains froissée Où, je ne sais comment, venaient mes plus doux vers. Elle aimait Dieu, les fleurs, les astres, les prés verts, Et c'était un esprit avant d'être une femme. Son regard reflétait la clarté de son âme. Elle me consultait sur tout à tous les moments. Oh! que de soirs d'hiver radieux et charmants, Passés à raisonner langue, histoire et grammaire, Mes quatre enfants groupés sur mes genoux, leur mère Tout près, quelques amis causant au coin du feu! J'appelais cette vie être content de peu! Et dire qu'elle est morte! hélas! que Dieu m'assiste! Je n'étais jamais gai quand je la sentais triste; J'étais morne au milieu du bal le plus joyeux Si j'avais, en partant, vu quelque ombre en ses yeux.
|
Fölvette azt a jó szokást (Hungarian)Fölvette azt a jó szokást, mint kicsi lány, hogy reggel beszökött a szobám ajtaján, úgy vártam rá, akár a remény sugarára; egy percre hát bejött s szólt: Jó reggelt, apácska, fölkapta tollamat, nyitotta könyvemet, ágyra ült, papírom széttúrta, s nevetett, majd eltűnt hirtelen: madár, ki messzeröppen. Én folytattam tovább, kevésbé elgyötörten, ami félbeszakadt, és írva mondatom, hányszor találtam én a kéziratlapon jónéhány kis bolond rajzot vagy irkafirkát, s üres ívet, minek ő gyűrte meg papírját, s arra, nem tudni, mért, versem java jutott. Istent szerette ő, a rétet, csillagot, szellem volt, mielőtt nő lett volna belőle. A szeme tiszta volt, szívének tükrözője. És engem faggatott mindenről untalan. Hány téli esten át tűnődtünk boldogan a történelmen és a nyelvtanon, a nyelven; négy gyermek térdemen, anyjuk ott a közelben; a kályhánál vidám barátok kis köre. Mondtam: jó élet az, kevéssel érni be. S most mondjam, hogy halott! Isten, segíts meg engem! Ha tudtam: szomorú, nem volt egy tiszta percem; s a legszebb bálban is komor maradtam én, ha indulás előtt felhő volt a szemén.
|