This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Grosjean, Jean: Az ős (L’Aïeul in Hungarian)

Portre of Grosjean, Jean
Portre of Israel Efraim

Back to the translator

L’Aïeul (French)

Joachaim est sans doute au fond du jardin. On ne s’occupe plus guère de lui. Si impérieux autrefois, il a fini par accepter tant d’événements imprévus qu’on ne lui demande plus son avis. Jeune il semblait faire peu de cas de ses bonheurs. Les premiers ennuis l’ont trouvé impavide. Puis les déceptions ont été inavouables : il a plié d’un air distrait.
Il ne sait plus les jours ni les heures. Assis sous le poirier, près des pendoirs de raphia, il lit le livre des hymnes. Il s’étonne, il s’émeut. Le soleil d’un soir précoce pose une gaieté dérisoire sur les premières feuilles mortes et sur les dernières roses.
Sa vie il en est comme déjà dépossédé. On dirait qu’elle vient de le quitter en l’éclaboussant. Mais le texte est une herbe insolente au milieu du chemin. Les phrases chantonnent comme le vent quand les ronces l’éraflent:

L’étrangeté du monde met mon coeur en feu.
Certes personne ne dure longtemps.
Ô ce peu de jours que tu nous donnes.
On erre quelques saisons parmi les apparences
avant d’entrer dans la disparition.

Joachim lève la tête comme s’il avait entendu des nuages se prendre dans les ramures. Et il s’aperçoit qu’un jeune homme se tient près de lui. Alors il répète
tout haut ce qu’il vient de lire:

On erre quelques saisons parmi les apparences
avant d’entrer dans la disparition,

mais en même temps il se souvient du jour où ils avaient arrêté la charrette en forêt. Toute la famille s’était reposée dans l’ombre entre les taches de soleil. N’en restait-il que ce grand jeune homme pour revenir le voir ?
Le jeune homme ne sait que dire quand il rencontre ainsi le deuil atavique de sa race. Il esquisse un sourire et il a sur le visage l’enluminure du couchant.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

Az ős (Hungarian)

Joachim kétségkívül ott van a kert végében. Ő, aki egykor olyan ellentmondást nem tűrő volt, annyi váratlan eseményt fogadott el, hogy már nem kérik ki a véleményét. Fiatal korában úgy tűnt, jószerencséje hidegen hagyja. Az első kellemetlenségeket szemrebbenés nélkül fogadta. Aztán a csalódások bevallhatatlanok lettek. Szórakozott arccal adta meg magát.
Már nem számol napot, nem számol órát. Ül a körtefa alatt, a kötözőháncsok mellett, és a himnuszok könyvét olvassa. Meglepődik, elérzékenyül. Az alkonyodó nap szánalomraméltó vidámságot vet az első elszáradt levelekre és az utolsó rózsákra.
Az élete? mintha már nem is az övé volna. Olyan, mintha itthagyta volna, miközben besározta. De a szöveg pusztán szemtelen gyom az út közepén. A mondatok úgy dudorásznak, mint a szél, ha tövisbokrok horzsolják:

A világ különössége felgyújtja szívem.
Persze senki sem tart sokáig.
Ó, milyen kevés napot juttatsz nekünk.
El-eltévelygünk néhány évszakot a látszatok között
mielőtt belépünk az eltűnésbe.

Joachim felemeli a fejét, mintha hallotta volna, hogy felhők akadtak fenn a faágak között. Észreveszi, hogy egy fiatalember áll mellette. Akkor fennhangon megismétli, amit éppen most olvasott:

El-eltévelygünk néhány évszakot a látszatok között
mielőtt belépünk az eltűnésbe,

de ugyanakkor visszaemlékszik arra a napra, amikor az erdőben amazok megállították a szekeret. Az egész család lepihent a napos foltok közötti árnyékban. Nem maradt mindebből más, mint mint ez a nagydarab fiatalember, csak az jön vissza hozzá?
A fiatalember nem tudja, mit mondjon, ahogy így szemben találja magát faja atavisztikus gyászával. Mosoly jelenik meg az arcán, halvány színárnyalattal vonja be a lemenő nap.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationsaját fordítás

minimap