Frénaud, André: Les paroles du poème

Si mince l’anfractuosité d’où sortait la voix,

si exténuant l’édifice entrevu,

si brûlants sont les monstres, terrible l’harmonie,

si lointain le parcours, si aiguë la blessure

et si gardée la nuit.

Il faudrait qu’elles fussent justes et ambiguës,

jamais rencontrées, évidentes, reconnues,

sorties du ventre, retenues, sorties,

serrées comme des grains dans la bouche d’un rat,

serrées, ordonnées comme les grains dans l’épi,

secrètes comme est l’ordre

que font luire ensemble les arbres du paradis,

les paroles du poème.

Oly szűk a tekervény, melyből a hang kiszakadt,

oly kimerítő a felrémlő épület,

oly lángolók a szörnyek, iszonyú az összhang,

oly távolbavesző az út, oly éles a seb

és oly féltve őrzött az éj.

Pontosnak és kétesnek,

sose-látottan is kézenfekvőnek és felismerhetőnek,

testünkből, visszatartva is, kiszakadónak,

zsúfoltnak, mint patkány szájában a magvak,

zsúfoltnak és elrendezettnek, mint a kalászban a magvak,

titokzatosnak, akár a rend,

melyet az éden fái együtt ragyognak,

kellene lenniük a vers szavainak.