Follain, Jean: Paysage humain

O paysage humain
une femme y entre puis en sort
et sourit vers l’horizon
alors on revoit les arbres
la plaine
et la route dure
la maison avec ses nids
la bête un peu alarmée
qui boit le lait sous la lune
avec un bruit si léger
puis revoilà le corsage
et le corps de beauté.

Ó emberi táj
egy nő föltűnik majd kilép belőle
s a szemhatár felé nevet
akkor újra látni a fákat
a síkot
a kemény országutat
a házat fészkeivel
a kissé nyugtalan állatot
ahogy a holdfényben tejet iszik
parányi nesszel
aztán újra a keblek a vállak
a szépség teste.