Follain, Jean: La fille contre le mur

La fille regardait les reprises à ses bas
le bruit des métiers se perdait,
les roseaux se frôlaient ;
le teint mat et les genoux croisés
elle rassemblait ses os.
Ciel qui fut bleu à tuer tous les courages
ciel appris, ciel vivant,
le premier dépliement de ses doigts se fit
quand monta la faible musique de derrière le mur

pétri d’argile mêlée à la paille hachée;
ce mur avait séché au temps des guerres
les soldats avaient alors posé la main sur lui,
l’un au large pouce l’autre à l’index long;
depuis le mur avait fleuri,
l’éclat d’un jupon blanc le rendait
roide et merveilleux

sous un ciel qu’une cloche ébranla.

Egy kislány harisnyáján a foltot nézegette
a mesterségek lármája elült
a nádas zizegett csak
fénytelen arccal egymásra vetett lábbal
kulcsolta át a csontjait
Csüggesztően kék volt az ég
élő ég ismerős ég
akkor rebbent elsőt a keze
mikor a sárgás fal mögül halk ének szállt föl

a falat agyagból és törekből tapasztották
még a háborúk idején
s a katonák rátenyereltek
egyiknek lapát hüvelykje volt másiknak óriási mutatóujja
azóta virágzik a fal
s egy fehér alsószoknya villám-ütésétől
káprázik s megszilárdul

a harangszótól megrendült ég alatt.