D'Orléans, Charles: A francia partok felé tekintve (En regardant vers le païs de France in Hungarian)

En regardant vers le païs de France,

Un jour m’advint, à Douvres sur la mer,

Qu’il me souvint de la douce plaisance

Que je soulais au dit pays trouver ;

Si commençai de cœur à soupirer,

Combien certes que grand bien me faisoit

De voir France que mon cœur aimer doit.

Je m’avisai que c’était non savance

De tels soupirs dedans mon cœur garder,

Vu que je vois que la voie commence

De bonne paix, qui tous biens peut donner ;

Pour ce, tournai en confort mon penser ;

Mais non pourtant mon cœur ne se lassoit

De voir France que mon cœur aimer doit.

Alors chargeai en la nef d’Espérance

Tous mes souhaits, en leur priant d’aller

Outre la mer, sans faire demeurance,

Et à France de me recommander.

Or nous donn’ Dieu bonne paix sans tarder !

Adonc aurai loisir, mais qu’ainsi soit,

De voir France que mon cœur aimer doit.

L'envoy

Paix est trésor qu’on ne peut trop louer.

Je hais guerre, point ne la dois priser ;

Destourbé m’a longtemps, soit tort ou droit,

De voir France que mon cœur aimer doit !

A francia partok felé tekintve

Dovernál egy nap, a tengeren át,

gondolnom arra kellet eleinte

milyen örömben éltem odaát,

s bár küldte szívem egyre sóhaját,

ó mégis, így is milyen jólesett

látnom édes szülöttem földemet.      

De elmém máris józanságra inte,      

mit sóhajtozol, árva szív, tovább?     

Hisz útban van, közelg, hogy látni szinte,

jő a jó béke, mindent visszaád.

Találta szívem ebben vigaszát,

de mindazáltal be nem telhetett

látnom édes szülöttem földemet.

Hát raktam Reménység-hajómba mind be

és meg is kértem vágyaim hadát,

kelnének át a tengeren sietve,

s térítenék pártomra a hazát,

hogy szűnjék már meg a háboruság,

hogy adja Isten, míg csak élhetek,

látnom édes szülöttem földemet.

Ajánlás

A béke kincs, dicsérem egyre hát,

gyűlölöm én, nem böcslöm a csatát,

az fosztott meg – mióta – engemet

látnom édes szülöttem földemet.