Bonnefoy, Yves: Valódi név (Vrai nom in Hungarian)

Je nommerai désert ce château que tu fus,
Nuit cette voix, absence ton visage,
Et quand tu tomberas dans la terre stérile
Je nommerai néant l’éclair qui t’a porté.

Mourir est un pays que tu aimais. Je viens
Mais éternellement par tes sombres chemins.
Je détruis ton désir, ta forme, ta mémoire,
Je suis ton ennemi qui n’aura de pitié.

Je te nommerai guerre et je prendrai
Sur toi les libertés de la guerre et j’aurai
Dans mes mains ton visage obscur et traversé,
Dans mon cœur ce pays qu’illumine l’orage.

Azt mondom, sivatag, mi voltál rég, a vár,
A hangod éj, hiány csupán az arcod,
S ha majd a magtalan rögök magukba vonnak,
Semminek mondom én a fényt, mely hordozott.

A meghalás földjét szeretted. Én sötét
Utaidon jövök örökre csak feléd.
Elpusztitom vágyad, alakod és emléked,
Ellenséged vagyok, nincs bennem irgalom.

Nevezlek háborúnak és leszek,
Akár a háború, pimasz, míg két kezem
Között tartom halvány és ázott arcodat,
Szivemben e vihar-fényben fürdő vidéket.