Bonnefoy, Yves: Les arbres

Nous regardions nos arbres, c'était du haut

De la terrasse qui nous fut chère, le soleil

Se tenait près de nous cette fois encore

Mais en retrait, hôte silencieux

Au seuil de la maison en ruines, que nous laissions

À son pouvoir, immense, illuminée.

Vois, te disais-je, il fait glisser contre la pierre

Inégale, incompréhensible, de notre appui

L'ombre de nos épaules confondues,

Celle des amandiers qui sont près de nous

Et celle même du haut des murs qui se mêle aux autres,

Trouée, barque brûlée, proue qui dérive,

Comme un surcroît de rêve ou de fumée.

Mais ces chênes là-bas sont immobiles,

Même leur ombre ne bouge pas, dans la lumière,

Ce sont les rives du temps qui coule ici où nous sommes,

Et leur sol est inabordable, tant est rapide

Le courant de l'espoir gros de la mort.

Nous regardâmes les arbres toute une heure.

Le soleil attendait, parmi les pierres,

Puis il eut compassion, il étendit

Vers eux, en contrebas dans le ravin,

Nos ombres qui parurent les atteindre

Comme, avançant le bras, on peut toucher

Parfois, dans la distance entre deux êtres,

Un instant du rêve de l'autre, qui va sans fin.

A szívünknek olyan kedves teraszról

Elnézegettük fáinkat, a nap

Ezúttal is mellettünk elidőzött,

De visszavonulóban, — néma vendég

Romház küszöbén, mit kényére hagytunk

Tágasan s megvilágítottan.

Nézd, hogy csúsztatja le egyenetlen

Támaszunk, a kő felé összehajló

Két vállunk árnyát, ez fölfoghatatlan,

És közelünkben a mandulafákét

S a többiéhez gyűlt falormokét, —

Lyukas, égő bárka, orral a parton,

Mintha füst volna, kibomlóban álom.

De mozdulatlanok ezek a tölgyek,

Még árnyékuk se moccan meg a fényben,

Partjai a köröttünk elfolyó időnek,

S földjük megközelíthetetlen, oly gyors

A halál nyers reménységének sodra.

Egy álló órán át néztük a fákat.

Ott várakozott a nap a kövek közt,

Aztán megszánt és fölülről a mélybe

Egyszer csak kiterjesztette feléjük

Árnyékunkat, s mintha már addig érne,

Mint amikor megérintheti néha

Kezed két élőlény közötti térben

A másik percnyi, határtalan álmát.