Bonnefoy, Yves: La lampe, le dormeur (I)

Je ne savais dormir sans toi, je n’osais pas

Risquer sans toi les marches descendantes.

Plus tard, j’ai découvert que c’est un autre songe,

Risquer sans toi les marches descendantes.

Alors je t’ai voulue au chevet de ma fièvre

D’inexister, d’être plus noir que tant de nuit,

Et quand je parlais haut dans le monde inutile,

Je t’avais sur les voies du trop vaste sommeil.

Le dieu pressant en moi, c’étaient ces rives

Que j’éclairais de l’huile errante, et tu sauvais

Nuit après nuit mes pas du gouffre qui m’obsède,

Nuit après nuit mon aube, inachevable amour.

Nem tudtam nélküled aludni, nélküled

Féltem a lefelé vivő lépcsőkre lépni.

Majd megtudtam, hogy ez csupán egy másik álom,

E föld, hol az utak mind a halálba hullnak.

S téged akartalak a lázam ágyfejéhez,

Hogy ne létezz, sötétebb légy, mint annyi éj,

S mikor a hasztalan világban szónokoltam,

A túl nagy álom útján te voltál velem.

A bennem sürgető istenség az a part volt,

Hol illó olajjal világítottam, és

Te óvtad lépteim a mélytől minden éjjel,

Hajnalom, befejezhetetlen szerelem.