Bonnefoy, Yves: Aux arbres

Vous qui vous êtes effacés sur son passage,
Qui avez refermé sur elle vos chemins,
Impassibles garants que Douve même morte
Sera lumière encore n'étant rien.

Vous fibreuse matière et densité,
Arbres, proches de moi quand elle s'est jetée
Dans la barque des morts et la bouche serrée
Sur l'obole de faim, de froid et de silence.

J'entends à travers vous quel dialogue elle tente
Avec les chiens, avec l'informe nautonier,
Et je vous appartiens par son cheminement
A travers tant de nuit et malgré tout ce fleuve.

Le tonnerre profond qui roule sur vos branches,
Les fêtes qu'il enflamme au sommet de l'été
Signifient qu'elle lie sa fortune à la mienne
Dans la médiation de votre austérité.

Kik félreálltatok, amikor arra sétált,
Kik, mikor elhaladt, reácsukódtatok;
Közönyös kezesek arra, hogy fény maradt Douve,
Jóllehet semmi, jóllehet halott.

Ti fák, rostos anyag és sűrűség,
Kik velem voltatok, amikor ő a holtak
Bárkájába zuhant és ajka reáforradt
Egy obulusnyi csöndre, éhségre, hidegre.

Hangotok zúgja el, mit is mond, szóra bírni
A házőrzők raját, meg ama torz hajóst,
S hozzátok fűz az ut, amit ő jár be oly
Sok éjen át s e nagy folyamnak ellenére.

Lombotok közt az ég mély döreje, s az ünnep,
Amit a nyár hegyén emez lángolni szít,
Azt jelzik: végzetét ő sorsomhoz kötötte
Szigorún felező mértéketek szerint.