Bertrand, Aloysius: Az Éjszaka Gáspárja - Sellő (Gaspard de la Nuit - Ondine in Hungarian)

Je croyais entendre

Une vague harmonie enchanter mon sommeil,

Et près de moi s'épandre un murmure pareil

Aux chants entrecoupés d'une voix triste

et tendre.

C. Brugnot - Les deux Génies.

- « Écoute! - Écoute! - C'est moi, c'est Ondine qui frôle de ces gouttes d'eau les losanges sonores

de ta fenêtre illuminée par les mornes rayons de la lune; et voici, en robe de moire, la dame

châtelaine qui contemple à son balcon la belle nuit étoilée et le beau lac endormi.

« Chaque flot est un ondin qui nage dans le courant, chaque courant est un sentier qui serpente

vers mon palais, et mon palais est bâti fluide, au fond du lac, dans le triangle du feu, de la terre

et de l'air.

« Écoute! — Écoute! — Mon père bat l'eau coassante d'une branche d'aulne verte, et mes sœurs

caressent de leurs bras d'écume les fraîches îles d'herbes, de nénuphars et de glaïeuls, ou se

moquent du saule caduc et barbu qui pêche à la ligne. »

Sa chanson murmurée, elle me supplia de recevoir son anneau à mon doigt, pour être l'époux

d'une Ondine, et de visiter avec elle son palais, pour être le roi des lacs.

Et comme je lui répondais que j'aimais une mortelle, boudeuse et dépitée, elle pleura quelques

larmes, poussa un éclat de rire, et s'évanouit en giboulées qui ruisselèrent blanches le long de

mes vitraux bleus.

...Hallani véltem akkor oly lágy

harmóniát, álomra bűvölőn s

közelemben olyan suttogást, mint

midőn el-elakad a dal édes,

bánatos ajkon...

Ch. Brugnot: A két Nemtő

– Hallgass ide! – Hallgass csak ide! – Én vagyok itt,

Sellő, én dörgölöm szét ezeket a vízcseppeket zord hold-

ragyogtatta ablakod zengő üveglapjain; – habselyem estélyi

ruhájában, íme, várúrnő jártatja erkélyéről tekintetét a szép

csillagos mennybolton és a szendergő szép tavon.

Minden hullám sellő, gyors áramban úszó, minden áram

ösvény palotám iránt kígyózó, palotám pedig folyékony

anyagból épült, fenekén a tónak, a tűz, a föld, a lég

háromszögében.

– Hallgass ide! – Hallgass csak ide! – Apám zöld égerfaággal

veri a brekegő vizet, s lánytestvéreim tajtékkarjukkal

cirógatják a fűtől, vízirózsától, kardvirágtól üde szigeteket,

jót nevetve a roskatag szakállas, a horgászbotját tartó öreg

füzön!

Ezt zümmögte-dúdolta, s rá akart venni, húzhassa

ujjamra karikagyűrűjét, házasodjam egy Sellővel össze,

menjek vele megnézni a palotáját, legyek a tavak királya.

De hogy megmondtam neki, halandót szeretek, durcás

lett és bosszús, ejtett néhány könnyet, majd kacajra fakadt,

aztán egyszerre havas esővé vált, fehéren patakzott

ablakom zöldes üvegén végig.