Aragon, Louis: Tengerbe a folyam (Je suis venu vers toi… in Hungarian)
|
|
Je suis venu vers toi… (French)Je suis venu vers toi comme va le fleuve à la mer J’ai sacrifié d’un coup mon cours et mes montagnes J’ai quitté tout pour toi mes amis mon enfance Chaque goutte d’eau de ma vie a pris le sel de ton immensité Ton soleil a dissipé mon folklore Tu règnes sur mon sang mon rêves mes démences Je t’ai donné ma mémoire comme une boucle de cheveux Je ne dors plus que dans tes neiges J’ai débordé mon lit chassé mes fées marraines J’ai renoncé depuis longtemps à mes légendes Où sont Rimbaud Cros et Ducasse Valmore qui pleure à minuit La corde Nerval a cassé Et la balle qui traverse Lermontov a passé par mon coeur Divisé par tes pas Dispersé par ton geste Comme un grand vent amoureux d’une forêt Je suis la poussière qu’on chasse au matin de la maison Et qui revient patiente invisiblement tout le long du jour Le lierre qui croit sans qu’on le remarque Jusqu’à ce qu’on le mutile dans sa fidélité Je suis la pierre usée à force que tu passes La chaise qui t’attend à l’endroit familier La vitre où ton front brûle à regarder le vide Le roman de deux sous qui ne parle qu’à toi Une lettre ouverte publiée avant d’être lue La phrase interrompue à qui revenir est sans importance Le frémissement des chambres traversées Le parfum derrière toi que tu laisses Et quand tu sors je suis malheureux comme ton miroir
|
Tengerbe a folyam (Hungarian)Tengerbe a folyam feléd úgy igyekeztem Egyszerre dobtam oda medreimet hegyeimet Érted hagytam oda barátaimat gyermekkoromat Életem minden csöppje végtelenségedből kapott sót Napvilágodtól oszlott őseim babonája belőlem Vérem és álmom s tébolyodásom a te kezedben Neked adtam oda emlékeim kincsét könnyedén mint egy tincset Már csak hómezeidben alhatom el Ágyamat szétroppantom véd-tündéreimet elűzöm Nem kell már semmi legenda mióta Hova lett Rimbaud Cros és Ducasse Valmore ki végigsírta az éjt Nervallal leszakadt a kötél Szívemen át sivított a golyó mely Lermontovba fúródott Lépteid széjjelvisznek Szétszór kézmozdulatod Rengeteg erdő szerelemszagu szélvihara S vagyok a por mit reggel kisöpörnek a házból De mi a nap folyamán visszalopódzik rejtőzve türelemmel És a rejtetten terjedő repkény amelyet Nyesnek azért épp vissza mert oly hű S vagyok a lépted koptatta küszöb-kő A szék ami meghitten vár Az ablaküveg hol homlokod ég míg nézed a semmit Filléres ponyvaregény ami csak teneked szól Fölszakított de elolvasta előtt ottfeledett levél Félbehagyott mondat amit újra kezdeni kár Átsietésed után a szobában úszó remegés Lebegő illat utánad És ha kimégysz oly boldogságtalanul maradok üresen mint falitükröd
|
