Merilaas, Kersti: Éjszaka (Öö in Hungarian)

Kolm korda kuskil hõigati
ja puude ladvus kustus kaja,
tuul nagu pooleks lõigati
ja öö sai ümber väikse maja.

Nüüd mahajäetud aiateel
siil tatsab, kormitsedes toitu,
ja ööbik hõiskab veel ja veel -
ei vaikida või enne koitu.

Puult õisi langes rabinal -
üks väsind lind seal unes sonib.
Kas kuuled, kuidas krabinal
kuukiiri mööda katust ronib.

All koplis kasest kaseni
käiks udunimbuses kui jumal...
Ah, keerduda mind lase nii
su jalge ümber nagu humal.

Ma tahan olla nagu tee
või nagu kivi, millel astud,
või laul, mis kostab üle vee,
või lill, su rõõmuks õide lastud.

Valahol három hars kiáltás,
a visszhangot lomb nyelte el,
mintha elvágták volna a. szelet,
éj hull a házra, fekete lepel.

Az elhagyatott kerti úton
éhen nyüszítve sündisznó matat,
fülemüleszó újra s újra -
hajnalig szól e zene-áradat.

Kerengnek virágok zizegve -
álmában egy madár félrebeszél.
Hallod, ahogy a zizegésben
a holdsugár a tetőn mendegél?

A nyírfáktól őrizett legelőn
ködglóriásan Isten lépeget...
Ó, hadd keringjek a lábad körül,
s ki ne kerülj, mint holmi részeget.

Olyan akarok lenni, mint az út,
vagy mint a kő, rámléphetsz súlytalan,
vagy mint a dal, víz fölött szárnyaló,
vagy mint a rét, mi örömödre van.