Vicente Aleixandre, Merlo: Unidad en ella
Unidad en ella (Spanish)Cuerpo feliz que fluye entre mis manos, rostro amado donde contemplo el mundo, donde graciosos pájaros se copian fugitivos, volando a la región donde nada se olvida.
Tu forma externa, diamante o rubí duro, brillo de un sol que entre mis manos deslumbra, cráter que me convoca con su música íntima, con esa indescifrable llamada de tus dientes.
Muero porque me arrojo, porque quiero morir, porque quiero vivir en el fuego, porque este aire de fuera no es mío, sino el caliente aliento que si me acerco quema y dora mis labios desde un fondo.
Deja, deja que mire, teñido del amor, enrojecido el rostro por tu purpúrea vida, deja que mire el hondo clamor de tus entrañas donde muero y renuncio a vivir para siempre.
Quiero amor o la muerte, quiero morir del todo, quiero ser tú, tu sangre, esa lava rugiente que regando encerrada bellos miembros extremos siente así los hermosos límites de la vida.
Este beso en tus labios como una lenta espina, como un mar que voló hecho un espejo, como el brillo de un ala, es todavía unas manos, un repasar de tu crujiente pelo, un crepitar de la luz vengadora, luz o espada mortal que sobre mi cuello amenaza, pero que nunca podrá destruir la unidad de este mundo.
|
Egység (Hungarian)Kezeim között tajtékzó, boldog, fehér test; drága arc, melyből a teljes világ sejlik, kedves madarak másolják egymást rajtad tűnve-szökve s arra a tájra szállnak, ahol semmi nem mulandó.
Formád gyémánt és rubint, kezeim közül örökre eltűnő Nap lángfehér villanása a végtelenben, hívó mélység, melynek meghitt, meleg zenéje leng lenn: fogaid hívnak kibetűzhetetlen szavakkal.
Meghalok, mert eldobom magam, mert meg akarok halni, mert élni akarok a tűzben, mert a kék levegő nem az enyém, csak a forró lehellet, mely ha hozzámér, megéget s ajkam aranyba borítja.
Engedd, hogy nézzelek szerelemmel talpig befestve, hogy arcom kipiruljon bíborló és remegő életedtől, engedd, hogy öled mély zengését nézzem; látom, s meghalok, életemről örökre lemondok.
A szerelmet akarom, a halált, a legfeketébb órát! Te akarok lenni, a véred, az égő, boldog, bömbölő láva, mely húsodba zárva öntözi szép tagjaid s az élet gyönyörű határain ég.
E csók ajkadon, mint egy lassú tövis, tenger, mely tükörré csillanva elszáll, suhanó szárny villanása, meleg kéz, simogatás sistergő hajadban, haragvó fények szikrapattogása. Fény, vagy halálos kard, torkomnak szegzett pusztulás nem éri föl, mert benned örök-egy és elpusztíthatatlan.
|